Élet-Stílus

Végleg megbukott a kormánynegyed?

A Népszabadság után a Magyar Nemzet is úgy értesült, hogy visszalép a kormány a kormányzatinegyed-beruházástól. A projektet az MSZP-ben is állítólag csak Gyurcsány környezete támogatja.

Várhatóan visszalép a kabinet az egész kormányzatinegyed-beruházástól – mondta a Magyar Nemzetnek az MSZP-elnökség egyik, neve elhallgatását kérő tagja. A szocialista politikus szerint a frakcióban alig akad olyan, aki támogatná a negyed ötletét, csupán Gyurcsány Ferenc és közvetlen szövetségesei erőltetik azt.


Általános pártbéli vélemény az MSZP-ben, hogy a nehezen eladható reformok mellett most nem ez a legfontosabb feladat. A kormány tagjai ugyanakkor nem merték kikezdeni a kormányzati negyed ötletét, ezért inkább a frakció vezetése próbálta “megfúrni” – olvasható a lapban.

A kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek ugyanakkor cáfolta a beruházás leállításának tervét. Daróczi Dávid közölte: a kormányzati negyed felépítéséről kormányzati és parlamenti döntés van érvényben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik