Élet-Stílus

Színházi szóváltás

admin
admin

2008. 01. 07. 22:13

A Magyar Színházi Társaság megengedhetetlennek tartja Balikó Tamás reakcióját a Nemzeti Színház vezetésére kiírt pályázat eredményhirdetésére. Balikó, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója egyébként maga is pályázott a posztra, amelyet végül Alföldi Róbert nyert el.

Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, a budapesti Nemzeti Színház művészeti főtanácsadója egy internetes portálon olvasható interjúban azt mondta, hogy “ötvenéves evangélikus, adófizető polgárként, háromdiplomás heteroszexuális színházigazgató férfiként pedig úgy ítélem meg, hogy a csalás az bűn”.

A Magyar Színházi Társaság hétfőn tartott közgyűlésén foglalkozott az említett mondattal, melyet nyilatkozatukban elutasítanak. “Ennek a mondatnak a szellemisége, az a gondolkodásmód, amelyből fakad, számunkra elfogadhatatlan.”

A Nemzeti Színház vezetői tisztségére kiírt pályázat eredményét december 20-án jelentette be az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István a pályázatokat elbíráló bizottság javaslata alapján 2008. július 1-jével Alföldi Róbertet nevezte ki a színház új vezérigazgatójának.

A Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói tisztségére meghirdetett pályázatra hat pályamunka érkezett, amelyek közül négy felelt meg a kiírás feltételeinek: Alföldi Róbert mellett Balikó Tamás, Hudi László rendező, az Alternatív Színházak Szövetségének elnöke és Imre Zoltán színháztörténész, dramaturg, valamint Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója pályázott a vezetői posztra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.