Élet-Stílus

FA-kupa: Halmosi főszerepben

Az angol kupa 3. fordulójában a Plymouth elsősorban a magyar Halmosi Péternek köszönhetően lépett tovább – a középpályás csapata vezéregyénisége volt a Hull City ellen.

Kapcsolódó linkek


angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Bár Tímár Krisztiánt térdín-sérülése miatt nem léphetett pályára, a Plymouth másik magyarja, Halmosi Péter alaposan kitett magáért. A válogatott játékos oroszlánrészt vállalt csapata 3-2-es győzelmében: gólja mellett kétszer előkészítőként jeleskedett.

A 23. percben jobboldali szabadrúgása után a francia Nadjim Abdou talált a hálóba, három perccel később pedig már Halmosi csaphatott a levegőbe egy, a felső sarokban táncoló távoli szabadrúgás után.

Térfélcsere után Dean Windass szépített, ám az 58. percben Sylvan Ebank-Blake növelte az előnyt – ezúttal is Halmositól származott az akció. Windass újabb gólja ugyan ismét szorossá tette a mérkőzést, a Hull azonban az egyenlítést már nem tudta kiharcolni.

Az egykor szintén az Argyle-t erősítő Buzsáky Ákos a Chelsea katlanjában futott ki a gyepre, s a Queens Park becsületesen helytállt a Stamford Bridge-en. A 28. percben egy Pizarro-kapufát követő öngól után – a később a meccs hősévé váló kapus, Lee Campről saját kapujába került a labda – a vendégcsapat remekül tartotta magát, az első félidőben egy életerős lövést megeresztő Buzsáky azonban pechjére az 50. percben megsérült, így cserét kért.

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion otthonában ismételhet azok után, hogy idegenben 1-1-et harcolt ki a Charlton ellen. A magyar az első félidőben kapott lehetőséget, s egy sárgalappal fejezte be az 1-1-el zárult félidőt.

A Vaskó Tamással a soraiban kezdő Bristol City már nem újrázhat. A második vonalban a dobogó legalsó fokát birtokló csapat ugyanis egygólos vezetés után 2-1-re kikapott a Middlesbrough együttesétől. Apró vigasz, hogy a hazaiak vezető találatánál a magyar volt az egyik főszereplő: McAllister szabadrúgását Vaskó csúsztatta Fontaine elé, aki a kapuba továbbított.

Az élvonalbeli Sunderland és Bolton kapusposztjára jelölt Fülöp Márton és Bogdán Ádám a kispadról asszisztált csapata kiesésénél, akárcsak a Championship magyar kontingensének további tagjai közül Laczkó Zsolt (Leicester) és Balogh Béla (Colchester). Ellenben Ferenczi István (Barnsley) legalább a továbbjutásnak örülhetett, akárcsak a Crystal Palace gárdáját legyűrő Watford csapatában az utolsó tíz percre beálló Priskin Tamás.

A Premiership csapatai közül azonban nem csupán a már említett Sunderland és Bolton betlizett: rajtuk kívül az Everton, a Birmingham City, és a Blackburn Rovers sem jutott a legjobb 32 közé, míg a Tottenham stadionjától távol kell ismételjen.

FA-kupa, 3. forduló
(a 32 közé kerülésért):

Chasetown (VIII.)-Cardiff City (II.) 1-3
Wolverhampton (II.)-Cambridge (V.) 2-1
Walsall (III.)-Millwall (III.) 0-0
Barnsley (II.)-Blackpool (II.) 2-1
Blackburn-Coventry (II.) 1-4
Bolton-Sheffield United (II.) 0-1
Brighton&Hove (III.)-Mansfield (IV.) 1-2
Bristol (II.)-Middlesbrough 1-2
Charlton (II.)-West Bromwich (II.) 1-1
Chelsea- Queens Park (II.) 1-0
Colchester (II.)-Peterborough (IV.) 1-3
Huddersfield (III.)-Birmingham City 2-1
Ipswich (II.)-Portsmouth 0-1
Norwich (II.)-Bury (IV.) 1-1
Plymouth Argyle (II.)-Hull (II.) 3-2
Preston North End (II.)-Scunthorpe (II.) 1-0
Southampton (II.)-Leicester (II.) 2-0
Southend (III.)-Dagenham&R’bridge (IV.) 5-2
Sunderland-Wigan Athletic 0-3
Swansea (III.)-Havant and Waterlooville (VI.) 1-1
Swindon (III.)-Barnet (IV.) 1-1
Tottenham-Reading 2-2
Tranmere (III.)-Hereford (IV.) 2-2
Watford (II.)-Crystal Palace (II.) 2-0
West Ham-Manchester City 0-0
Everton-Oldham (III.) 0-1
Aston Villa-Manchester United 0-2
Döntetlen esetén újrajátszás következik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik