Élet-Stílus

Egymillió fontot fizetnének Fülöpért

A magyar válogatott hálóőrét visszahívta a Sunderland trénere a másodosztályban szereplő Leicestertől. Könnyen elképzelhető azonban, hogy még januárban visszatér Fülöp Márton, a City vezetői ugyanis hosszú távon számolnának vele.

Craig Gordon és Darren Ward mellett Roy Keane nem tudott állandó játéklehetőséget biztosítani a 24 éves magyar portásnak, és ezért nyáron kölcsönbe adták az élvonalbeli Sunderland vezetői az egy osztállyal lejjebb vitézkedő Leicester Citynek.

A napokban aztán a tréner kihasználva a kölcsönszerződés egyik záradékát, visszahívta harmadik számú portásnak a magyar játékost. Nem kizárt azonban, hogy rövidesen végleg Leicesterbe kerül Fülöp, a klub ugyanis hajlandó lenne a híradások szerint egymillió fontot fizetni érte a Sunderlandnek.

Leicesterben hamar a kezdőcsapatban találta magát Fülöp, és ott is maradt annak ellenére, hogy négy különböző edző irányította a csapat felkészülését az ősszel. Rövid időn belül a szurkolók kedvence lett a magyar kapus, kétszer is a hónap játékosának választották a klub honlapján. Maga Fülöp decemberben úgy nyilatkozott, hogy szívesen maradna Leicesterben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik