Élet-Stílus

Van der Vaart a Juventusról ábrándozik

A holland Rafael Van der Vaart döntés előtt áll: vagy hosszabbít a Hamburggal, vagy odébb áll. A 24 éves labdarúgó közben úgy nyilatkozott: el tudja magát képzelni a Juventus játékosaként.

Kapcsolódó linkek


foci.lap.hu
sport.lap.hu


Van der Vaartnak 2010-ig van szerződése a Bundesliga-harmadik Hamburggal, igaz, a német klub már most meghosszabbítaná két évvel a játékos szerződését, akit több európai élcsapat is szívesen látna a soraiban.

A HSV nem véletlenül sürgeti a dolgot, hiszen Van der Vaart szerződésében szerepel egy olyan pont, miszerint 2009 nyarán 1,5 millió euró „kompenzáció” ellenében távozhat.

A 24 éves középpályás úgy nyilatkozott, hamarosan dönteni fog, közben élénken érdeklődik utána a Juventus, amely 17 milliót adna érte, valamint öt évre szerződtetné.

Van der Vaartot nyáron a legkitartóbban a Valencia csábította, a játékos ment is volna, ám a HSV elutasította a spanyolok ajánlatát, mely a hírek szerint 22 millió euróról szólt.

„Tudom, hogy a Juventus szeretne leigazolni, már egy jó ideje érdeklődik utánam az olasz csapat, és könnyen el tudom képzelni, hogy a Juve játékosa leszek. Még gondolkodom, de hamarosan dönteni fogok” – magyarázta a 45-szörös holland válogatott játékos, aki 2005-ben az Ajaxtól igazolt Hamburgba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik