Élet-Stílus

Meglepetésekre számít Mourinho

Kapcsolódó linkek

angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Tabella

A Premier League idei rajtja előtt a szakemberek úgy számoltak, hogy a nagy négyes (Manchester United, Chelsea, Liverpool, Arsenal) egyike nyeri meg a bajnokságot. Kisebb csodának kellene ahhoz bekövetkeznie, hogy boruljon a papírforma. Az azonban borítékolható, hogy az idei kiírás bajnoka nem fog 28 mérkőzést megnyerni, mint tavaly a Manchester United.

A Chelsea vasárnapi vereségét követően Mourinho elmondta, hogy megszokottá válik majd a nagycsapatok pontvesztése. „A nyári átigazolási szezonban a nagy négyes mellett a többi csapat is rengeteg pénzt költött keretének a megerősítésére. Az Aston Villa csak egy ezen együttesek közül” – mondta a mester, aki azért hozzátette, hogy az ötödik forduló után nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni.

„Egyre nehezebb lesz ezeket a csapatokat legyőzni, hiszen a Premier League soha nem volt ennyire kiegyenlített mint idén” – tette hozzá Mourinho. A portugál mester szavaiban van igazság, hiszen az öt forduló alatt idáig mindössze egyetlen egy csapat – az újonc Derby County – nem tudott nyerni. A Manchester City pedig annak ellenére csak egy ponttal van lemaradva a listavezető Liverpoollal szemben, hogy a legutóbbi két fordulóban kikapott Sven-Göran Eriksson együttese.

A tabellán Rafael Benitezék mögött azonos pontszámmal – az éllovashoz hasonlóan szintén csak négy meccset abszolváló – Arsenal, a harmadik és negyedik pedig az egyaránt 10-10 pontos Everton illetve Chelsea áll. A címvédő Manchester United két ponttal lemaradva a nyolcadik helyen szerénykedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik