Élet-Stílus

F1: megmenekült a Spyker

A Forma-1-ben már most is érdekelt indiai milliárdos, Vijay Mallya és a Spyker főnöke együtt húzzák ki a csávából a legkisebb F1-es csapatot. Egyelőre nem tudni, hogy jövőre ki ülhet a kocsikba.

A Toyota csapat szponzora, a Kingfisher légitársaság elnöke újabb – komoly – F1-es érdekeltséget szerzett: az indiai milliárdos a Spyker igazgatójával összefogva vásárolta meg a kiscsapatot.

A Kingfisher-főnök, Vijay Mallya és a Spyker F1 igazgatója, Michiel Mol közösen tettek 80 millió dolláros ajánlatot a csapat megvásárlására. A Spyker Cars idén majdnem 30 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el, de a Forma-1-es csapat is 13 milliós mínuszt termelt. A luxussportkocsik építésére szakosodott holland cég bajban van, több hitelező is csődeljárást kezdeményezett ellene, de most úgy tűnik, hogy az F1-es gárda megmenekül.

„India csapata felkerült a rajtrácsra. Régi álmom, hogy birtokoljak egy Forma-1-es csapatot, a megfelelő alkalomra vártam eddig. Nem nyilatkozhatok még a 2008-as költségvetésről, de ha 30-40 százalékkal meg kell emelni, akkor azt is megoldjuk. 2008 nagy fejlődés kezdete lesz” – mondta büszkén Vijay Mallya a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Mallya lesz a csapat elnöke, és három igazgatót jelöl a vezetésbe, míg Mol két főt delegálhat. Az indiai milliárdos fogadkozik, hogy a szerepvállalása több millió nézőt vonz majd a képernyők elé a szubkontinensen, ami jót tehet a közeljövőben belépő Indiai Nagydíjnak is. Bár még semmilyen információ nem jelent meg ezzel kapcsolatban, nagyon kézenfekvő lenne, ha a korábban a Jordannél versenyző indiai Narain Khartikeyan kapná az egyik versenyzői ülést jövőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik