Élet-Stílus

Soproni Liga: simán nyert a bajnok

A Debrecen átrobogott az eddig veretlen Kaposvár együttesén, míg a Fehérvár egy hetest szórt a Tatabányának a Soproni Ligában.

Kapcsolódó linkek


magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A forduló rangadójának kikiáltott meccs első félidejében nem született gól, a Debrecen mezőnyfölényben játszott ugyan, komoly helyzetet azonban nem tudott kialakítani a fegyelmezetten futballozó kaposváriak ellen. A szünet után aztán három perc alatt eldőlt az összecsapás. Kerekes előbb maga talált a kapuba, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kouemahát. A 69. percben Sándor Tamás növelte a Loki előnyét, 25 méterről bombázott a bal alsó sarokba, kisvártatva pedig Leandro vette be a vendégek kapuját. A Loki második félidei nagy fölényét nem is tükrözi hűen a végeredmény. A Kaposvár először kapott ki a bajnokságban.


Soproni Liga: simán nyert a bajnok 1

Miroslav Beránek edzõ mosolya érthetõ: simán nyert a Loki (MTI)



A Paks együttese pedig első pontjait szerezte az idén, miután szombat délután 3-0-ra legyőzte a vendégként fellépő Nyíregyházát. Hanák bombagóljával a 47. percben szerezte meg a vezetést Lengyel Ferenc csapata, később pedig Horváth és szokás szerint Márkus is betalált. A Nyíregyháza kilenc emberrel fejezte be a meccset, George és Ambrusz mehetett idejekorán zuhanyozni. Lengyel Ferenc vezetőedző kedden ultimátumot kapott, mely szerint, ha soron következő két találkozón nem szerez hat pontot a Paks, távoznia kell. A Nyíregyháza ellen az első lépést megtette a csapat, jövő szombaton a Tatabánya következik.

Az edzőváltáson átesett Tatabánya továbbra is pont nélkül áll, ráadásul szombat este óriási pofont kapott Székesfehérváron: a hazaiak 7-0-ra nyertek úgy, hogy egy tizenegyest is elhibáztak. A 35. percben emberelőnybe került Fehérvár a szünet után óriási fölényben játszott, és futószalagon jöttek a gólok, a győzelme még ilyen különbséggel is megérdemelt. A Zalaegerszeg-Győri ETO FC meccsen érintetlenek maradtak a hálók, és a Siófok-MTK találkozón is megosztoztak a felek a pontokon. Bár a kék-fehérek több helyzetet dolgoztak ki, a döntetlen igazságosnak mondható. A Sopron sorozatban második győzelmét aratta a bajnokságban, a Tatabánya után a REAC együttesét is legyőzte.

Újra ikszelt a Fradi


A másodosztályban szereplő Ferencváros zsinórban második meccsét adta döntetlenre, a múlt héten 2-2-öt játszott Kazincbarcikán, és ezt az eredményt szombaton is lekopírozta a Vecsés ellen. Az ezúttal hazai pályán játszó zöld-fehérek kétszer is előnyhöz jutottak, de az ellenfél egyenlíteni tudott.

Soproni Liga, 6. forduló:
Debrecen-Kaposvár 4-0 (0-0)
Gól:
Kerekes (46.), Kouemaha (48.), Sándor (69.), Leandro (73.)

Paksi FC-Nyíregyháza 3-0 (0-0)
Gól:
Hanák (47.), Horváth F. (70.), Márkus (90.)
Kiállítva: George (52.), Ambrusz (72.)

Fehérvár FC-Tatabánya 7-0 (1-0)
Gól:
Pastva (39., öngól), Vayer (60.), Farkas B. (62.), Simek (63.), Dajic (65.), Dvéri (86.), Sitku (89.)
Kiállítva: Perez (35., Tatabánya)

FC Sopron-REAC 2-1 (1-0)
Gól:
Belic (37., 84.), ill. Torma (67.)

BFC Siófok-MTK Budapest 1-1 (1-0)
Gól:
Fülöp (25.), ill. Kanta J. (67., 11-esből)

Zalaegerszeg-Győri ETO FC 0-0

Pénteken játszották:
Diósgyőr-Budapest Honvéd 2-2

Hétfői program:
Újpest FC-Vasas, 18:00

NB II, Keleti csoport:
Ferencváros-Vecsés 2-2 (2-1)
Ndjodo (25.), Dragóner (33.) ill. Lukács B. (31.), Czipper (57.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik