Élet-Stílus

Premier League: élen a Chelsea

A Manchester City lendülete a negyedik fordulóig tartott a Premier League-ben. Sven-Göran Eriksson csapata először kapott ki a bajnokságban, és emiatt a vezetést is át kell adnia a Chelsea-nek.

Kapcsolódó linkek


angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A nyáron nagybevásárlást tartott Manchester City remek rajtot vett a bajnokságban, a szombati fordulóig még gólt sem kapott, az Arsenal azonban már túl nagy falatnak bizonyult a számára.

Főleg úgy, hogy Petrov és Mpenza is ígéretes helyzetben hibázott, később pedig átvette az irányítást a házigazda Arsenal, de a londoniak is elügyetlenkedték a befejezéseket, sőt mi több, még tizenegyesből sem tudtak betalálni: Van Persie büntetőjét Schmeichel védte. A fiatal hálóőr azonban Fabregas bombájával szemben már tehetetlen volt (a spanyol középpályás a 80. percben lőtt a léc alá), így a Manchester City elvesztette a veretlenségét, és a vezetést is kénytelen volt átadni – a Chelsea-nek.


Premier League: élen a Chelsea 1

Pacsi a gólszerzõnek, Frank Lampardnak (BBC)



A londoniak ezúttal sem parádéztak, csak 1-0-ra verték a Stamford Bridge-n 1957 óta nyeretlen Portsmouth együttesét. A győztes gólt Drogba átadásából Lamprad szerezte a 31. percben. A vendégek legnagyobb egyenlítési lehetőségét Hreidarsson puskázta el, pontosabban az izlandi fejesét Ashley Cole a gólvonalon állva tisztázta. A Liverpool idegenben, az újonc Sunderland otthonában szerezte meg a három pontot, miután Sissoko mellett az első Premier League-gólját jegyző ukrán Voronyin is túljárt az amúgy jól védő Gordon kapus eszén. „A Liverpoolnak jó esélye van arra, hogy megnyerje a bajnokságot” – bókolt a meccs után a Sunderland trénere, Roy Keane.

Premier League, 4. forduló:
Arsenal-Manchester City 1-0 (0-0)
Gól:
Fabregas (80.)

Aston Villa-Fulham 2-1 (0-1)
Gól:
Knight (51., öngól), Maloney (90.), ill. Dempsey (6.)
Kiállítva: Baird (68., Fulham)

Bolton Wanderers-Reading 3-0 (1-0)
Gól
: Speed (32.), Anelka (60.), Braaten (90.)

Chelsea-Portsmouth 1-0 (1-0)
Gól:
Lampard (31.)

Derby County-Birmingham City 1-2 (0-1)
Gól:
Oakley (51.), ill. Jerome (1., 63.)

West Ham United-Wigan Athletic 1-1 (0-0)
Gól:
Bowyer (81.), ill. Scharner (78.)

Sunderland-Liverpool 0-2 (0-1)
Gól:
Sissoko (37.), Voronyin (86.)

Everton-Blackburn Rovers 1-1 (0-1)
Gól:
McFadden (78.), ill. Cruz (15.)

Vasárnapi program:
Middlesbrough-Newcastle United, 14:30
Manchester United-Tottenham, 17:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik