Szerencsére vasárnap jelentős vízmennyiség nem érte a Szigetet. Ami azonban korábban leesett az annyi, hogy a szervezők nemigen tudnak megbirkózni vele. A nagyszínpadnál a keverő mögötti placcon gyakorlatilag egy összefüggő sármező fogadja a látogatókat. Az egyre gondterheltebben intézkedő Gerendai Károly főszervező a FigyelőNetnek elmondta, hogy ugyan szivattyúztak, és több száz köbméter homokot hozattak, amit munkagépekkel terítenek, gyakorlatilag lehetetlennek tűnik eltüntetni az óriási sármasszát.
Addig is a közönség keskeny, többnyire száraznak tűnő csapásokon közlekedik, kocsmától koncertig, koncerttől toi toi-ig, toi toi-tól kocsmáig, hogy folytassa a nagy körforgást. Sokat segítenek a legfontosabb helyszíneken letett méhsejt alakú padlólapok, amelyek ugyan egy kicsit csúszósak, és ha nagy vízben állnak, akkor felfröccsen alóla a sár, amikor rálépünk, de legalább nem ragad bele a cipőnk, és tudunk haladni.
Nézze meg sárgalériánkat (Fotó: Horváth Viktória)
Vasárnap először a már említett terepralli közepette a teaidőben nagyszínpadra lépő francia Babylon Circusnak elsősorban a Szigeten szép számmal teljesítő francia közönséget sikerült magával ragadnia a különféle zenei stílusokból – skából, punkból, funkból, sanzonból, folkból, afrobeatből és reggae-ből – összegyúrt zenei világával. Az 1995-ben alakult tíztagú zenekarra be is indult a koraeste szűk közönsége, volt tánc meg minden, de óhatatlanul ott lebegett a Nagyszínpad környékén az összehasonlítás a Manu Chaoval. Pedig a fiúk igyekeztek, beleadtak mindent, szóltak a hangszerek becsülettel.
Sziget Fesztivál az FN.hu-n!
Válogasson a Sziget programjai között az FN.hu-n, olvassa korábbi beszámolóinkat, böngéssze exkluzív világzenei ajánlónkat!
A gall fiúk után a Nagyszínpadon a brit Razorlight következett. A pár éve létező popzenekart hallgatva kicsit zavarba is jött a publikum zenére érzékeny füle, hisz nem csak a Razorlight lépett a színpadra. Nagyjából minden korábban bevált és sikeres popcsapat a színpaddeszkákon tolongott a Police-tól, a Pulpig, Bruce Springsteentől, Bob Geldofig, a Talking Headstől, Blondie-ig. Mintha valami ügyes zenei menedzsment kiválogatott volna a nagy elődöktől mindent, ami jól szól és a Razolightnak újra hangszerelte volna a klasszik fogásokat és hangzást. A recept régi és bevált, mindig mindenhol eladható zene. Végül is lehetett rá ütemesen fejet rázni.
Sinéad O’Connor nem okozott meglepetést, azt hozta, ami várható volt tőle, tiszta zenét. A mezítlábas, farmeres, szürke polárpulcsiba öltözött, kicsit pocakos – bár még ez is jól állt neki – ír, lenyűgöző egyszerűségét jó volt hallgatni. Nem volt nagy tombolás, talán O’Connor is fáradt volt kicsit, az utolsó számnál le is ült pihenni – ne feledjük szombaton még az orosz fővárosban koncertezett – de az általa nyújtott alig egy óra élmény volt. A hangja még mindig lenyűgöző, a zenésztársai pedig autonóm személyiségekként éltek a színpadon. Zene és összhang a javából. 
Faithless: izzott a színpad (Fotó: Bretus Imre) KÉPGALÉRIA
A vasárnap este legnagyobb dobása az immár negyedszer is Budapesten koncertező Faithless volt. Karcos-markáns hangzás, ritmus és fény, kőkemény profizmus és kirobbanó energia Rollótól, Sister Blisstől, Maxi Jazztől. Már az első nóta, az Insomnia is felpörgette a Nagyszínpad előtt tolongó közönséget, lendültek a kezek és beindultak a lábak. A house-pop alapzenekara többet nyújtott a vártnál, a dalok nagyobbat ütöttek mint a lemezeken és lángolt a színpad a csapattól. Brutálisan és vérprofi módjára rakosgatták egymás mellé a jól bevált régi dalokat és új albumuk, a To All New Arrivals nótáit. Mindezt olyan energiával és az egész színpadot betöltő elánnal, hogy a 13. track végére a nagyszínpad előtti tér egy folyamatos és egybeolvadt hullámzó-táncoló, eksztázisba esett embermasszának tűnt. Ha majd jönnek ötödször is, ezt az augusztus estét nehéz lesz felülteljesíteniük.
A Nagyszínpad előtt az este folyamán volt még egy momentum. 14 ezer fiú-lány, lány-lány, és fiú-fiú próbálta megdönteni a csókolózás világrekordját. Az biztos, hogy lelkesedés az volt és talán a rekord is sikerült, folyt a nyál rendesen.
A Sziget legkeményebben hangszerelt zenekara mégsem a Faithless volt vasárnap este. A WAN2 színpadon egy még nehezebb csapat a Fun-Da-Mental küzdött a háború ellen. A hétlemezes nyers zenészpáros, Propa-Gandhi és Impi-D, ezen a koncertjén is a nyugati világ felelősségét firtatta, az iraki háborút kritizálta, olyan szókimondóan és olyan eszméletlenül, hogy aki ott volt, az biztosan elkülte W. Bush-t a …
A harcos küzdelem mellett, igaz jóval korábban, érdemes volt ellátogatni a Világzenei színpadhoz. Nem tudom, hány bölcsész, és volt vagy jelenleg is néptánccsoportba járó múlatta az időt az autentikus muzsikát játszó Söndörgőre és Muzsikásra, de az együttesek igazán nagyszerű produkciót nyújtottak. Azt meg igazán nem lehet mondani, hogy a városi szubkultúra nem nyitott a népzenére, csillogó szemű punkok fütyürészték az első sorban a balkáni, erdélyi, felvidéki és magyar dallamokat.
A pocakra visszatérve. Amikor én még kissrác voltam, akkor Zalatnay Sarolta a magyarhon egyik első számú üdvöskéjeként robbant be a magyar popiparba. Szó, ami szó egy ország rajongott az aranytorkú, eszméletlenül csinos csillagért. Már épp hazafelé tartottam, amikor az egyik rendezvénysátor mélyéről a fülembe hatolt egy agresszív dallam: „Mindig kell egy barát, mindig kell egy barát”… Cini volt, aki énekelt. Kétség kívül szerette a mostani közönsége is a torkából még mindig szépen előbúvó hangot, az alak azonban már nem a régi, de barátok közt ez ugye senkit sem érdekel.
Küldjön fotókat, beszámolókat!
Saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket a Szigetről és egyéb fesztiválokról. Beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.
