Élet-Stílus

Djokovics Federert is elverte

Némi meglepetésre a szerb Novak Djokovics nyerte a montreali Meterszéria-versenyt, miután a vasárnapi döntőben – pályafutása során először – három szettben legyőzte a világelső svájci Roger Federert. A Los Angeles-i női tornán is szerb győzelem született.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A montreali döntő nagy csatát hozott. Djokovics kezdett jobban: 3:0-ra elhúzott, majd 6:5-nél a szettért adogathatott, ugyanakkor riválisa 40-0-ról visszanyerte elvesztett szerváját, a rövidítésben azonban a szerb volt a jobb. Federer a második szettet már megnyerte, miután kétszer is elvette ellenfele adogatójátékát. A harmadik, egyben utolsó felvonásban ismét a szerb teniszező kezdett jobban, azonnal brékelte a címvédőt, 2:0-ra, majd 4:2-re vezetett, ám a svájci klasszis sorozatban három gémet nyert sorozatban, így már ő volt előnyben.

Végigverte a mezőnyt

A meccset végül a rövidítés döntötte el, amelyet Djokovics nyert meg, ezzel ötödik ATP-tornagyőzelmét könyvelhette el. Szintén említésre méltó, hogy a kétszeres montreali bajnok Federer 16 győztes meccs után kapott ki e tornán, továbbá az, hogy a világranglistán és az ATP Race-ransorban is harmadik Djokovics először győzte le a svájci zsenit, korábban négyszer – mindig három játszmában – veszített ellene, háromszor kemény pályán, egyszer salakon.


Djokovics Federert is elverte 1

Novak Djokovicsnak kijár az ünneplés (AP)



A még mindig csak 20 esztendős szerb tehetség Montrealban parádésan teniszezett, a diadalig vezető úton Federer mellett Nicolas Kiefert, David Nalbandiant, Andy Roddickot és Rafael Nadalt is legyőzte úgy, hogy csak a döntőben vesztett szettet. A spanyol salakkirály elleni sikerét karrierje legnagyobb győzelmének nevezte a finálé előtt – ám ez vasárnap este a második helyre csúszott vissza. „Az álmom vált valóra azzal, hogy ezen a nehéz tornán a sportág legjobb játékosát győztem le a döntőben” – így Djokovics. Sikerének értékét növeli, hogy egy versenyen belül megverte a rangsor első három helyezettjét, amire utoljára Boris Becker volt képes az 1994-es stockholmi viadalon. „Hihetetlen hét, egyben hihetetlen torna van mögöttem. Két rövidítést is megnyertem a fináléban Roger ellen, aki a legjobb mutatókkal és legerősebb idegekkel rendelkezik a mezőnyben” – lelkendezett Djokovics.

Federer: nem nyerhetek meg mindent

A világelső csalódottság nélkül nyilatkozott a döntő után. „Idén a fő célom a wimbledoni diadal volt, amely sikerült is. Emellett szeretnék élen maradni a világranglistán, ehhez jól jött volna egy mostani győzelem. De nem nyerhetek meg mindig mindent, és egy elvesztett meccs miatt nem fogok letörni. Kissé hullámzott a játékom, és sok esélyt elszalasztottam” – jelentette Federer.

Szerb hétvége

Akárcsak Montralban, a Los Angelesi-i női tornán is szerb győzelem született. A döntőben a harmadik helyen kiemelt Ana Ivanovics két szettben győzte le az orosz Nagyja Petrovát (4.), és ezzel idei második, pályafutása negyedik tornagyőzelmét aratta. „Láttam Djokovics meccsét, csodálatosan teniszezett, és hatalmas sikere engem is motivált. Nagy nap ez a számunkra” – fogalmazott Ivanovics, aki jelenleg a negyedik helyen áll a női világranglistán.


Djokovics Federert is elverte 2

Ana Ivanovics két szettben nyert a döntõben (AP)



Los Angeles, női torna, döntő:
Ivanovics (szerb, 3.)-Petrova (orosz, 4.) 7:5, 6:4

Montreal, férfi torna, döntő:
Djokovics (szerb, 3.)-Federer (svájci, 1.) 7:6, 2:6, 7:6

—-Világranglisták—-

Férfiak

Hagyományos világranglista (zárójelben a korábbi helyezés):
1. ( 1.) Roger Federer (svájci) 7140 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol) 5605
3. ( 4.) Novak Djokovic (szerb) 3700
4. ( 3.) Andy Roddick (amerikai) 3415
5. ( 5.) Nyikolaj Davigyenko (orosz) 3195
6. ( 6.) Fernando Gonzalez (chilei) 2475
7. ( 7.) Tommy Robredo (spanyol) 2170
8. ( 9.) James Blake (amerikai) 1995
9. (12.) Tommy Haas (német) 1950
10. (13.) Mihail Juzsnyij (orosz) 1880

ATP Race (az idei eredmények alapján):
1. ( 1.) Nadal 981 pont
2. ( 2.) Federer 871
3. ( 3.) Djokovic 661
4. ( 4.) Roddick 401
5. ( 5.) Davigyenko 350
6. ( 6.) Gonzalez 294
7. ( 7.) Ljubicic 281
8. ( 8.) Robredo 276
9. ( 9.) Ferrer 267 és (12.) Juzsnyij 267

Nők

Női világranglista (zárójelben a korábbi helyezés):
1. ( 1.) Justine Henin (belga) 4457 pont
2. ( 2.) Marija Sarapova (orosz) 3845
3. ( 3.) Jelena Jankovic (szerb) 3229
4. ( 5.) Ana Ivanovic (szerb) 3117
5. ( 4.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 2978
6. ( 6.) Anna Csakvetadze (orosz) 2661
7. ( 7.) Amélie Mauresmo (francia) 2424
8. ( 8.) Serena Williams (amerikai) 2237
9. ( 9.) Nagyja Petrova (orosz) 2193
10. (10.) Daniela Hantuchova (szlovák) 1975
…39. (38.) Szávay Ágnes 645,75
…131. (133.) Czink Melinda 260,75
…136. (136.) Nagy Kyra 245,50
…252. (247.) Gubacsi Zsófia 105

Ajánlott videó

Olvasói sztorik