Élet-Stílus

Beastie Boys a Balaton Soundon

admin
admin

2007. 07. 23. 19:00

A Zamárdiban megrendezett Balatonsound főattrakciójának koncertjét vasárnapra tették a szervezők, ám ennek ellenére óriási volt az érdeklődés a 40 éveikben járó MCA, Ad-Rock és Mike D iránt.

Kíséretükben Magyarországra érkezett Mix Master Mike, a banda állandó lemezlovasa és egy dobos is. De maguk a fiúk is megmutatták, hogy tudnak bánni a hangszereikkel: MCA és Adrock szinte végig pengetett – hol gitárt hol nagybőgőt – a ceremóniamester Mike D pedig jó néhányszor beült a dobszerkó mögé.





Kicsit aggódva várakoztunk a koncert elején, de hamar kiderült, hogy a három New York-i figura kora ellenére nem vesztett a lendületéből. A tőlük már megszokott idióta szerelésben léptek a színpadra, és hamar heves bólogatásba kezdett a több ezres tömeg visszafogottabb része, a hevesebbek pedig a színpad előtt ugráltak. Az ismertebb Beastie Boys-dalok mellett jó pár korai időszakukban született punkszámot is hálásan fogadta a közönség, de a legnagyobb ovációt az Intergalactic, a Sabotage-szerű slágerek kapták.

A heves ugrándozást a koncert közepe táján egy rövid instrumentális blokk szakította meg, majd ezt követően ismét a pörgösebb zenéken volt a hangsúly. Az 1 óra 40 perces – túl rövid – fellépést a Beastie Boys a zseniális Sabotage-al zárta. A több mint 13 éve megjelent dalt (az Ill Communication című lemezen) szinte az egész közönség végigugrálta, de sajnos ezután már nem volt folytatás.

A Beastie Boys remek koncerttel tért vissza hozzánk, a fesztivál egyértelmű fénypontja volt a koncertjük azzal együtt, hogy a hangosítás hagyott némi kívánnivalót maga után. Remélhetőleg a következő fellépésükre nem kell több mint egy évtizedet várni. (az igazi rajongóknak néhány a koncerten elhangzott dal a teljesség igénye nélkül: Heart Attack Man, Tough Guy, Egg Raid On Mojo, Skills To Pay The Bills, Pass The Mic, Gratitude, Watcha Want, Sabotage, Intergalactic, Ricky’s Theme).

Keresse meg az FN.hu interaktív térképén a legjobb fesztiválokat!

Küldjön fotókat, beszámolókat!


A Fesztivál 2007 alrovatban saját beszámolóink mellett lehetőséget kínálunk olvasóinknak is, hogy leírják saját élményeiket. Beszámolót és a képeket a fesztival@sanomabp.hu címre küdheti.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.