Élet-Stílus

UEFA: jól sikerült a magyarok kuparajtja

Mindkét magyar résztvevő bizakodva várhatja az UEFA-kupa első selejtező-fordulójának visszavágóját: az MTK sovány előnnyel utazhat Jerevánba, a Honvéd pedig döntetlent ért el moldovai ellenfele otthonában.

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

A 40 Celsius-fokos hőség alaposan rányomta a bélyegét a két mérkőzésre, a csapatok nem diktáltak túl nagy tempót. A Nistru Otaci otthonában a magyar kupagyőztes Honvéd játszott némi mezőnyfölényben, de a vendéglátók első adódó lehetőségüket kihasználták: a 29. percben Malitsry ugrott ki a jobb oldalon a leshatárról, és egyedül vezethette a labdát Tóth Ivánra, majd a kapus mellett a jobb sarokba helyezett.

Hazai előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok, de a fordulás után látszott, hogy mindent megtesz az egyenlítés érdekében a Honvéd. A rohamoknak meg is lett a következménye, egyenlített a magyar kupagyőztes. A folytatásban a hazaiak váltak kezdeményezőbbé, Tóth Iván bravúrjai révén azonban a magyar gárda megőrizte a számára kedvezőbb döntetlent.


UEFA: jól sikerült a magyarok kuparajtja 1

Az elsõ gólt ünneplik az MTK-játékosok (MTI)


Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője: “Nyernünk kellett volna, mert voltak a lehetőségeink, de sajnos a többségét kihasználatlanul hagytuk. Elsősorban a második félideji játékunkkal szolgáltunk volna rá a győzelemre, de ettől függetlenül ez egy jó eredmény, otthon tovább kell jutnunk”.

MTK: hazai pályán az Újpestnél

Mivel a Hungária körúti Hidegkuti Stadion nem felel meg a nemzetközi előírásoknak, a találkozót az újpesti Szusza Ferenc Stadionban rendezték, ahol a pálya egyes részein kikopott vagy teljesen hiányzott a fű.

Kényelmesen kezdtek a csapatok, a hazaiak enyhe fölényben játszottak. A 22. percben a nagy melegre való tekintettel a játékvezető fél percre megállította a mérkőzést és elrendelte, hogy minden futballista vegyen magához egy kis folyadékot. Az MTK többet támadott és megérdemelten vezetett, de az első félidő utolsó percében váratlanul egyenlítettek a vendégek.

A második játékrész elején mindkét oldalon volt egy-egy veszélyes távoli lövés, majd a MIKA került fölénybe, az MTK pedig gyors ellentámadásokkal próbált veszélyeztetni. Az 53. percben maradt ki a meccs legnagyobb helyzete, Kleber lövése után a kapufáról visszapattanó labdát Shahgeldyah 3 méterről az üres kapu mellé továbbította. Négy perccel később Urbán remek egyéni megoldása után ismét az MTK vezetett. A 74. percben újra ivószünet következett.

Az eredmény már nem változott, Urbán a 86. percben a felső lécet találta el, Lambulic a 94. percben tizenegyesből bombázott a felső kapufára, így a magyar együttes egygólos előnnyel várhatja a két hét múlva sorra kerülő visszavágót.

Garami József, az MTK Budapest szakmai igazgatója így értékelt: “Ebben az összetételben ez volt az első tétmeccsünk. Akadtak a mérkőzésnek olyan szakaszai amikor jól játszottunk, teljesen váratlanul kaptuk a gólt. A visszavágón igyekszünk jobb teljesítményt nyújtani.”

UEFA Kupa, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Nistru Otaci (moldovai)-Budapest Honvéd 1-1
Gól:
Malitsry (29.), illetve Abraham (52.)

MTK Budapest-FC MIKA (örmény) 2-1
Gól:
Pintér (20.), Urbán (57.), illetve Cleber Silva (45.)

—-Délszláv botrányok—-

Csütörtökön 37 selejtezőt játszottak a labdarúgó UEFA Kupában, s ebből két délszláv párharc rendbontásokba torkollott. A bosnyák Zrinjski Mostar és a szerb Partizan Beograd találkozóját az első félidőben tíz percre félbeszakította az olasz Andrea De Marco játékvezető, mivel a két együttes szurkolótábora megpróbált összeverekedni, s mikor ez nem sikerült, kövekkel és pirotechnikai eszközökkel a rendőrökre támadt. A rendfenntartóknak végül sikerült megfelelő távolságot kialakítani a 8000 hazai és az 1000 vendégszimpatizáns között, így folytatódhatott a végül 6-1-es Partizan-győzelemmel zárult összecsapás.

A montenegrói Buducnost Podgorica és a horvát Hajduk Split mérkőzését kísérő botrányok során hárman szenvedtek sérülést és hatvan fanatikust vett őrizetbe a rendőrség. A jelentések szerint többször és több helyen atrocitás érte a mintegy 1500 vendégszurkolót, de nemcsak a montenegróiak által, ugyanis 50 szerb huligán is részt vett a rendzavarásokban. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget.

—-További eredmények—-

Dinamo Tbiliszi(grúz)-FC Vaduz (liechtensteini) 2-0
Banants Jereván (örmény)-Young Boys (svájci) 1-1
Araz Imishli (azeri)-Groclin Grodzisk (lengyel) 0-0
ViOn Zlate Moravce (szlovák)-FC Alma-Ata (kazah) 3-1
FC Santa Coloma (andorrai)-Maccabi Tel Aviv (izraeli) 1-0
Slaven Belupo (horvát)-Teute Durres (albán) 6-2
Flora Tallinn (észt)-Valerenga IF (norvég) 0-1
FK Bezenija (szerb)-Besa Kovaje (albán) 2-2
Vojvodina Novi Sad (szerb)-Hibernians Paola (máltai) 5-1
HJK Helsinki (finn)-Etzella Ettelbrück (luxemburgi) 2-0
MyPa (finn)-EB/Streymur (feröeri) 1-0
FK Aktobe-Lento (kazah)-SV Mattersburg (osztrák) 1-0
Metalurgs (lett)-Dinamo Brest (fehérorosz) 1-1
Skonto Riga (lett)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-1
B36 Torshavn (feröeri)-FK Ekranas (litván) 1-3
Helsingborg IF (svéd)-JK Trans Narva (észt) 6-0
Omonia Nicosia (ciprusi)-Rudar Pljevlja (montenegrói) 2-0
Lilleström SK (svéd)-UN Ka:erjeng (luxemburgi) 2-1
Sliema Wanderers (máltai)-Litex Lovecs (bolgár) 0-3
NK Gorica (szlovén)-Rabotnicki Skopje (macedón) 1-2
Artmedia Bratislava (szlovák)-Zimbru Chisinau (moldovai) 1-1
Carmarthen Town (walesi)-Brann Bergen (norvég) 0-8
BK Ha:cken (svéd)-KR Reykjavik (izlandi) 1-1
Varda Skopje (macedón)-Anortoszisz Famagusta (ciprusi) 0-1
Zrinjski Mostar (bosnyák)-Partizan Beograd (szerb) 1-6
SV Ried (osztrák)-Neftchi Baku (azeri) 3-1
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Hajduk Split (horvát) 1-1
Rhyl FC (walesi)-Haka Valkeakoski (finn) 3-1
GKS Belchatow (lengyel)-Ameri Tbiliszi (grúz) 2-0
Dungannon Swifts (észak-ír)-FK Suduva (litván) 1-0
St. Patrick,s Athletic (ír)-Odense BK (dán) 0-0
Glentoran (észak-ír)-AIK Solna (svéd) 0-5
Siroki Brijeg (bosnyák)-NK Koper (szlovén) 3-1
SP Libertas (San Marinó-i)-Drogheda United (ír) 1-1
IF Keflavik (izlandi)-FC Mitjylland (dán) 3-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik