Élet-Stílus

Egy ötezer éves gyilkosság nyomában

Sokáig úgy vélték, éhhalált halt. Alaposabb vizsgálatok azonban gyilkosságra utaló nyomokat találtak az Alpokban jégbe fagyott ősember csontjain. Egy olasz–svájci kutatócsoport most már bizonyítottnak látja a gyilkosságot, sőt rekonstruálták is Ötzi utolsó napját – több mint ötezer év távlatából.

Ötzi terméketlen, Ötzi a high-tech hótalp feltalálója, Ötzi ízületi gyulladással küszködött, amit akupunktúrás módon kezelt, és Ötzi szellemére a halál árnyéka vetül, mivel közel fél tucatnyian haltak meg azok közül, akik érintkezésbe kerültek csontvázával. Ötzivel kapcsolatban újabb és újabb történetek kerekednek, a legfrissebb kutatások például felfedték utolsó napjának történéseit ötezer év távlatából.

Ma sem élte volna túl

Az enyhén hiányos öltözet és a nem éppen havas vidékre illő lábbeli, valamint a megtalált mumifikálódott holttest bizonyos nyomai miatt sokáig azt gondolták a kutatók, hogy az Ötz-völgyében megtalált ember fagy- és éhhalált szenvedhetett sok ezer évvel ezelőtt. Aztán az óvatos vizsgálatok figyelmesek lettek egy sebhelyre, sőt egy nyílvessző hegyének a maradványára is, amiből a régészek arra következtettek, hogy Ötzit valószínűleg megsebesítették, majd az Alpokban háromezer méteres magasságban magára hagyták.


Egy ötezer éves gyilkosság nyomában 1

Ötzi titkait kutatják


A Journal of Archeological Science régészeti szaklap legfrissebb számában Frank Rühli, a Zürichi Egyetem Anatómiai Intézetének munkatársa ez utóbbi feltételezést alátámasztó bizonyítékokat tárt a közönség elé.

Miután az olasz–svájci kutatócsoport Ötzit CT-vizsgálatnak vetette alá, már azt is meg tudta mondani, hogy a nyíl alulról fúródott a testbe, a kulcscsonthoz közel. A CT-vizsgálat arra is fényt derített, hogy a nyílvessző megsebesítette a kulcscsont környéki artériát is, aminek köszönhetően egy nagy vérömleny keletkezett a mellkasánál.

„Ötzi igen súlyos sérülést szenvedett. Elméletileg egy nyílvessző okozta sebesülést túl lehet élni, amennyiben a vessző nem ér artériát, ha a seb nem fertőződik el, és megfelelő módon kezelik” – nyilatkozta a kutatócsoport vezetője, Frank Rühli a BBC Newsnak. A három feltételből azonban egyik sem teljesült, így Ötzinek tulajdonképpen esélye sem volt a túlélésre.

Azon a bizonyos napon…

Az igazi kérdés így immár nem is a gyilkosság ténye, hanem annak körülményei. A korábbi vizsgálatok olyan pollenszemcséket mutattak ki Ötzi gyomrában, amelyek csakis alacsonyabban fekvő, erdő borította területről származhattak. Emiatt a régészek sokáig úgy vélték, hogy Ötzi a végzetes napon a völgy alacsonyabban fekvő részén ébredhetett, és ott vett magához némi táplálékot.

Feltételezték továbbá, hogy Ötzi arra a helyre, ahol végül jégbe fagyva megtalálták, már sebesülten érkezett, valószínűleg üldözői elől menekült. Mindez ráadásul nem egy kora őszi, hóviharral terhelt napon történhetett, ahogy korábban képzelték, hanem csakis a nyár elején, mivel a megtalált pollen csak erre az időszakra jellemző.

Frank Rühli azonban úgy gondolja, hogy némileg módosítani kell Ötzi utolsó napjának leírását. Szerinte nehezen képzelhető el, hogy a mostani CT-vizsgálat alapján igen súlyosnak ítélt sebbel Ötzi naphosszat vándorolt volna. Rühli emiatt arra hajlik, hogy Ötzit már fent, a hegyekben érte a támadás. A nyílvessző befúródásának iránya is arra utal, hogy Ötzi a hegyen felfelé menekült, miközben támadói hátulról és alulról meglőtték.

Rühli szerint a mostani vizsgálatok azt is sugallják, hogy Ötzi még megpróbálta kihúzni magából a nyílvesszőt, ám az belé törött, és a vessző vége a testében maradt. Ezen túlmenően a kezén talált csontsérülések arra is engednek következtetni, hogy Ötzit üldözői nemcsak a nyílvesszővel sebesítették meg, hanem minden bizonnyal késsel is.

Miután a nyílvessző komolyan csökkentette a menekülési esélyeit, a kutatók feltételezése szerint támadói elfoghatták, és éles szerszámokkal megsebesítették. Sebesülései ellenére Ötzi küzdött az életéért, ezt támasztják alá a ruháján talált, mástól származó vérnyomok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik