Élet-Stílus

Ferguson tart Tottitól

A Manchester United vezetőedzője a Roma elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő előtt beismerte, hogy a legjobban Francesco Tottitól tartanak. Korábban csak Daniele De Rossit és Mancinit emelte ki az olasz csapatból Sir Alex Ferguson.

A MU és az AS Roma között a lelki hadviselés már a sorsolást követő percekben elkezdődött. Ferguson ugyanis azt találta mondani, az AS Roma remek csapat, tele van jó játékosokkal, de közülük csak Daniele De Rossit és Mancinit emelte ki. Francesco Tottiról mintha tudomást sem akart volna venni. Az olasz klasszis postafordultjával válaszolt: „Alex Ferguson meg fogja tanulni, ki az a Totti. Személyesen láthatja majd. Örökre megtanulja a nevem!” – fenyegetőzött a középpályás.

Pár órával a találkozó előtt aztán a skót szakember elismerte, hogy tartanak Tottitól, aki a véleménye

szerint az olasz együttes egyik legveszélyesebb futballistája. „Komolyan azt gondolják, hogy nem térképezzük fel az ellenfelünket. Tökéletesen tisztában vagyunk Totti képességeivel, és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak az érdekében, hogy az ő játékára megfelelő választ találjunk.” – mondta újságíróknak a ManU trénere.


Ferguson tart Tottitól 1

Ferguson: Mindenre felkészültünk (MTI/EPA)


Az olasz bajnokságban nem megy olyan jól a Romának, hiszen már 20 pontos a lemaradása az Interrel szemben. Ennek ellenére nem veszi félvállról a meccset az angol pontvadászat éllovasa. „Senkit nem becsülünk le, túl öreg vagyok már ahhoz, hogy egy ilyen hibát elkövessek.” – mondta Ferguson, aki szerint kulcsfontossága lesz annak, hogy csapata szerda este a római Olimpiai-stadionban szerez e gólt. „Idegenben is be kell találnunk, hiszen a Roma az előző körben a Lyon ellen megmutatta, hogy vendégcsapatként is nagyon veszélyes.”

Ferguson a bajnokságban remeklő Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo duóban bízhat. Wayne Rooney 2004 óta nem volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban, a portugál válogatott pedig még egyáltalán nem talált be a BL-ben. „Nem tudom mi lehet ennek az oka. Talán az, hogy az elmúlt két évben nem nagyon lődöztük a gólokat a nemzetközi porondon. Ennek ellenére nem aggódom, hiszen Wayne a játék más elemeiben is remekül teljesít, Ronaldo pedig jelenleg a világ legjobb játékosa.”



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik