Élet-Stílus

Beckham és Reyes lesérült

A Real Madrid angol sztárja a vasárnapi bajnokin a második félidőben térdsérülés miatt cserét kért az edzőtől. A Bayern elleni szerdai BL-összecsapáson sem ő, sem Reyes nem áll Fabio Capello rendelkezésére.

A királyi gárda vasárnap este 1-1-es döntetlent játszott a Getaféval, és jelenleg a negyedik helyen áll a spanyol bajnokságban, hat ponttal lemaradva a listavezető Sevilla mögött. A mérkőzés – elsősorban a második félidő – Real-fölényt hozott, de Nistelrooyék képtelenek voltak bevenni a kiscsapat kapuját.

A hazai szurkolók kedvét a két pont elvesztése mellett David Beckham és Jose Antonio Reyes sérülése is rontotta. Az angol a második félidőben egy beadás után rohant neki a hirdetőtábláknak, és beütötte a térdét. A hírek szerint két hónapig lesz harcképtelen. Az Arsenaltól kölcsönbe érkezett Reyest már az első félidőben hordágyon kellett levinni a pályáról, miután összeütközött a Getafe kapusával.

„A Bayern München ellen biztosan nem játszhatnak. Reyes sérülése komoly, és sajnos Beckhamé is az” – nyilatkozta a találkozót követően Fabio Capello. Az olasz trénernek a vasárnapi bajnokin a harmadik cserénél sem volt választási lehetősége, hiszen Higuaint is kényszerű okokból kellett lehoznia.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik