Élet-Stílus

Platini a kiscsapatokat segítené

Michel Platini is pályázik az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjára. Programjának legtöbb vitát kiváltó része a Bajnokok Ligájának a reformjára vonatkozik. A francia sportdiplomata több lehetőséget adna a kisebb kluboknak.

Január 26-án választ elnököt az UEFA Düsseldorfban. A posztra a jelenlegi elnök Lennart Johansson mellett Michel Platini, a 80-as évek kiemelkedő francia középpályása is pályázik. Az egykori Aranylabdás megválasztása esetén elsőként a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligájának (BL) a lebonyolítását reformálná meg.

Platini azt szeretné, ha egy országból legfeljebb három csapat indulhasson a BL-ben. “Színesebbé szeretném tenni a BL-t, hogy ne állandóan csak ugyanazok a csapatok szerepeljenek.” Ez természetesen azoknak a szövetségeknek nem tetszik – angol, spanyol és olasz – amelyek jelenleg négy csapattal képviseltetik magukat a kiírásban. Tizennyolc, a G14-be tömörülő európai topklub máris jelezte, hogy ellenzi a St Etienne és a Juventus egykori játékosának az elképzeléseit.

Szoros harc

A már említett három nemzeti szövetség mellett a németek is várhatóan a jelenlegi, az elnöki posztot 1990 óta betöltő Johanssont támogatják. Ennek ellenére fej-fej melletti versenyre számítanak a bennfentesek, hiszen Platini elképzelései a kisebb

G14

A G14-et 2000-ben alapította tizennégy, európai elitklub az érdekeik jobb érvényesítését szem előtt tartva: AC Milan, Ajax, Dortmund, Barcelona, Bayern München, Inter, Juventus, Liverpool, Manchester United, Marseille, Porto, PSG, PSV Eindhoven és a Real Madrid. Azóta négy újabb egyesület is csatlakozott: Arsenal, Bayer Leverkusen, Lyon, Valencia.

szövetségeknek nyilván elnyerik a tetszését.

A BL reformja mellett a szervezet vezetőinek a hatáskörét növelné Platini, aki riválisával egyetemben a dopping, az erőszak és a diszkrimináció problémájával is foglalkozna. Csitítaná továbbá a klubok és a nemzeti válogatottak közti egyre elmérgesedő konfliktust a játékosok szerepeltetésével kapcsolatban.

Johansson kritizál

“Jó gondolat, hogy a kisebb kluboknak több lehetőséget adjunk, de ez gazdasági kérdés is, és emellett vannak más, alapvető problémák” – fogalmazott az UEFA elnöke a L’Equipe című lapnak adott interjújában. Platinit jellemezve Johansson azt mondta: riválisa jól ismeri a futballt és ráadásul egy intelligens, sármos ember is, de szerinte “ennek a posztnak a betöltéséhez tapasztalat is kell”.

“Bízom benne, hogy újraválasztanak. Amennyiben mégsem, jó vesztesként fogok viselkedni: gratulálok a győztesnek és távozom” – mondta Johansson a január 26-ai választásról. A svéd sportdiplomata eleinte nem pályázott a kontinentális szövetség elnöki posztjára, de nem sokkal azután, hogy Platini jelezte indulását megváltoztatta a véleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik