Élet-Stílus

NBA: Bryant hiába parádézott

Kobe Bryant 58 pontja sem volt elég a győzelemhez a Los Angeles Lakersnek: a kaliforniai csapat háromszori hosszabbítás után kilenc ponttal kikapott a Charlotte vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A Los Angeles Lakers ásza 55 perc alatt 58 pontig jutott, ám így sem tudta győzelemre vezetni az övéit a Charlotte ellen, a maratoni csata végére ugyanis elfáradt, a hosszabbítás harmadik felvonásában két fontos dobást is elhibázott. A hazaiak pedig éltek a lehetőséggel, az öt pontját a legjobbkor szerző Derek Anderson vezetésével lehajrázták a kaliforniai együttest, amely az utolsó két percben már nem is tudott a gyűrűbe találni. A vereség persze nem homályosíthatja el Kobe Bryant pazar teljesítményt, aki a mostaninál csak kétszer szerzett több pontot a pályafutása során: januárban 81-et a Toronto, illetve tavaly decemberben 62-öt a Dallas ellenében.

A címvédő Miami – amely a sérült Dwyane Wade és Shaquille O’Neal nélkül állt ki – hazai pályán szenvedett vereséget a főleg a harmadik negyedben remeklő New Jersey-től. A Toronto is a saját közönsége előtt “égett meg”, és már 15 mérkőzés óta nyeretlen a Chicagóval szemben. Ezzel szemben a Clippers véget vetett a Sacramento elleni – 14 vereséget magába foglaló – vesszőfutásának.


A Cleveleand LeBron James (32) és a 29 ponttal szezoncsúcsot javító Donyell Marshall vezetésével megállította Milwaukee-t, amely hat győztes mérkőzés után bukott el újfent. Végül, de nem utolsósorban: a Washington Orlando elleni győzelmével az élre állt a Délkeleti csoportban.

NBA, alapszakasz, 56. játéknap:
Toronto Raptors-Chicago Bulls 97-107
Houston Rockets-Atlanta Hawks 94-68
Phoenix Suns-New York Knicks 108-86
Miami Heat-New Jersey Nets 81-91
Detroit Pistons-Indiana Pacers 92-93
New Orleans Hornets-Denver Nuggets 99-89
Cleveland Cavaliers-Milwaukee Bucks 109-99
Washington Wizards-Orlando Magic 112-111
Portland Trail Blazers-Philadelphia 76ers 95-98
Los Angeles Clippers-Sacramento Kings 102-93
Golden State Warriors-Boston Celtics 110-100
Charlotte Bobcats-Los Angeles Lakers 133-124 – 3xh.u.
Minnesota Timberwolves-Seattle SuperSonics 101-82

Ajánlott videó

Olvasói sztorik