Élet-Stílus

NBA: Nowitzki döntötte el a rangadót

Dirk Nowitzki 1,3 másodperccel a vége előtt szerzett kosarával verte a Dallas a vendég Phoenix legénységét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Edzőváltás

Menesztették Mike Fratellót, a ligautolsó Memphis edzőjét. A két éve érkezett Fratello 95/83-as mérleggel távozik, és mindkét idényében rájátszásba vezette tanítványait. Utódja ideiglenesen a Grizzlies egyik igazgatója, Tony Barone lett.

A vendégként fellépő arizonaiak jelentős hátrányt dolgoztak le a harmadik negyedben, a zárófelvonás elején pedig egy 10-0-s rohammal meg is léptek a Dallasttól. A Jason Terry vezette Mavericks azonban nem esett kétségbe, gyorsan összekapta magát, és 3:53-mal a vége előtt a vezetést is átvette. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok.

Hat szekundummal a vége előtt Shawn Marion duplájával 99-99-re módosította az állást, az utolsó támadást azonban a hazaiak vezethették, és a német Dirk Nowitzki 1,3 másodperccel a vége előtt, hat méterről elersztett tempója a gyűrűben landolt.

“Egy egy nagyon jó mérkőzés volt, alig volt különbség a két csapat között. Dirk nagyszerű játékos, el kell ismernem, remek dobást eresztett meg a végén” – bókolt az ellenfélnek Steve Nash, aki 24 ponttal rukkolt ki, nála csak Amare Stoudemire (25) volt termékenyebb a Phoenix-ben. A hazaiak legjobbja a 35 pontos Terry volt, míg Nowitzki 27 ponttal és 10 lepattanóval zárt. A ligaelső Dallas sorozatban nyolcadszor nyert, a Phoenix pedig nyolc idegenbeli siker után kapott ki újra vendégként.

Ami a játéknap további mérkőzéseit illeti: a San Antonio megszakítás nélkül 15-ödször nyert otthon a Utah csapata ellen, míg a Denver leginkább a Philadelphiából múlt héten érkezett Allen Iverson 44 pontjával és 10 gólpasszával verte a Seattle-t.

NBA, alapszakasz, 56. játéknap:
Dallas Mavericks-Phoenix Suns 101-99


San Antonio Spurs-Utah Jazz 106-83
Denver Nuggets-Seattle SuperSonics 112-98

Ajánlott videó

Olvasói sztorik