Élet-Stílus

Urbányi István az új vezetőedző Újpesten

Urbányi István lett a labdarúgó Borsodi Ligában szereplő Újpest FC új vezetőedzője. A szakember - akivel fél plusz egyéves szerződést kötött a klub - a december 22-én menesztett Valeré Billent váltja a kispadon.

Urbányinak a vezetőedzői poszt mellett továbbra is feladata marad a klubnál az utánpótlás-képzés koordinálása. A szakmai stáb bővült, hiszen az erőnléti edzői munkakört – az utánpótlásnál eddig hasonló feladatkörben dolgozó – Filkor Attila tölti be a jövőben.

“Az Újpest FC a változások korát éli mostanában, és ennek szellemében úgy ítéltük meg: ahhoz, hogy az eddigi szakmai koncepció értékei megmaradjanak, de a felszínre került hibák is korrigálva legyenek, feltétlenül olyan szakemberre van szükségünk szakmai vezetőként, aki az újpesti labdarúgást – beleértve a felnőtt csapatot is – kívülről-belülről ismeri, azt elfogulatlanul tudja értékelni, és nem utolsó sorban a fiataloknál szakmailag és összességében emberként is bizonyított a klubvezetés felé” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Dányi Szilárd ügyvezető igazgató.

Urbányi István labdarúgó pályafutását követően elsősorban a médiában dolgozott, mint labdarúgó szakkommentátor, műsorvezető, de klubvezetőként is tevékenykedett az elmúlt években.

Valére Billent múlt pénteken menesztették. A klubvezetés értékelése szerint a vezetőedző több alkalommal nem tartotta be feladatköréből adódó szakmai és adminisztratív kötelezettségeit, egyes játékosokat megkísérelt a vezetés ellen hangolni, illetve egyes futballistákat arra próbált rábírni, hogy – vele kapcsolatban álló – külföldi együttesekhez igazoljanak.

Billennel az Újpest kilenc győzelem és két döntetlen mellett hat vereséget szenvedett a labdarúgó Borsodi Ligában, a 29 ponttal a negyedik helyen tanyázik, és versenyben van még a Magyar Kupában is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik