Élet-Stílus

Válságban az olimpiai felkészülés

Január 5-én Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének kezdeményezésére a MOB alelnökök, a főtitkár, a legeredményesebb olimpiai sportágak szövetségeinek vezetői, valamint a Nemzeti Sportszövetség elnöke megvitatja az ötkarikás felkészülés helyzetét.

A MOB tájékoztatása alapján az egyeztetésre azért van szükség, mert a jövő évi állami támogatás elosztásáról többféle adat került nyilvánosságra.

A Magyar Olimpai Bizottság adatai szerint a szakállamtitkárság november közepén azt közölte, hogy 1,7-1,8 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2007-ben az olimpiai felkészülésre, ez az összeg azonban a szakállamtitkárság által végzett átcsoportosítás után 1,414 milliárdra csökkent.


A MOB úgy számol, ebben az évben a közvetlen olimpiai felkészülésre 1,340 milliárdot biztosítottak, a forrás tehát csak 74 millióval emelkedett. 2003-ban, az athéni olimpia előtti évben még 2,3 milliárd jutott a közvetlen a kvalifikációra. Mindez pedig arra utal, hogy a szakállamtitkárság nem kellően tájékozott a kvalifikációs versenyek költségeit illetően – olvasható a MOB pénteken kiadott közleményében.

A szervezet úgy tudja, a versenysport támogatása 2006-ban 2,741 milliárd volt, ez 2007-ben 2,437 milliárdra csökken a tervek szerint. Ez az összeg a négy köztestület, a MOB, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ), a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (FONESZ), valamint a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) írásban foglalt együttes állásfoglalása szerint nem elegendő a feladatok megfelelő ellátására, legfőképpen az olimpikonok és paralimpikonok felkészülésére, és lehetetlenné teszi a kvalifikációs versenyeken való tervezett részvételt, azaz válságos helyzetbe került a felkészülés a 2008-as játékokra.

Pekingben csak az indulhat, aki 2007-ben, az egyébként rendkívül költséges kvalifikációs versenyek során megszerzi a részvétel jogát. A MOB emlékeztet arra, hogy 2002 decemberében hasonló helyzet alakult ki, akkor széleskörű összefogással, a források átcsoportosításával sikerült megoldást találni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik