Élet-Stílus

A Real legyőzésével emlékezett szurkolóira a Huelva

Óriási lehetőséget szalasztott el a Real Madrid együttese, amely az idei szezonban második alkalommal hagyta el vesztesen a Bernabeu gyepét. A Sevilla magabiztos győzelmével négy ponttal vezeti a tabellát a két meccsel kevesebbet játszó Barca előtt.

A Recreativo Huelva vendégjátéka Madridban egyperces gyászszünettel kezdődött. Raúlék a vendégcsapat szurkolóira emlékeztek, akik közül négyen egy buszbalesetben életüket veszítették, és 15 még mindig életveszélyben vannak.

A pályán a középcsapat játékosai mintha az elhunytakért is játszottak volna, hiszen meglepően simán verték a kapura 90 percig szinte semmi veszélyt nem jelentő királyi gárdát. Ruud van Nistelrooy és Ronaldo is csak bóklászott a pályán, a védelemben viszont Cannavaro két alkalommal is a bakizott, amit a Huelva játékosai könyörtelenül ki is használtak.

“Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy nyerni tudunk, de ez sem tudja velünk elfelejtetni, hogy mi történt a szurkolóinkkal. A győzelmünket nekik és a családjaiknak ajánljuk.” – nyilatkozta a találkozót követően a Huelva mestere, Marcelino Garcia Toral.

A Sevilla sima győzelmet aratott a Deportivo La Coruna ellen, és négy pontosra növelte az előnyét a tabellán. Az első Kanoute-gól – tizenharmadik a bajnokságban – után sokáig meddő fölényben játszott az UEFA Kupa címvédője, de amikor a gólkirály jelölt tizenegyesből másodszor is eredményes volt, megtört a jég. Kilenc perc alatt hármat berámolt a Sevilla, és abban reménykedhet, hogy a csütörtök este az Atletico Madridot a Camp Nou-ban fogadó Barca botlik.

Primera División 16. forduló
Real Madrid-Recreativo Huelva 0-3 (0-1)
Gól:
Pongolle (35.), Uche (52), Viqueira (91.)

Sevilla-Deportivo La Coruna 4-0 (1-0)
Gól:
Kanoute (28., 64., utóbbi 11-esből), Fabiano (67.), Alves (73.)

Celta Vigo-Real Sociedad 0-0

Getafe-Espanyol 0-1 (0-0)
Gól:
Tamudo (74.)
Piros lap: Casquero (66.), illetve Chica (90.)

Gimnastic-Real Betis 0-1 (0-0)
Gól:
Assuncao (65., 11-esből)

Osasuna-Levante 2-1 (0-0)
Gól:
Cruchaga (53.), Soldado (69.), illetve Nino (90.)
Piros lap: Robert (56., Levante)

Racing Santander-Villarreal 2-1 (0-0)
Gól:
Rubén (48.), Colsa (64.), illetve Barreno (86.)

Kedden játszották
Athletic Bilbao-Real Zaragoza 0-0
Valencia-Real Mallorca 3-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik