Élet-Stílus

Német újonc a Spykernél

A Spyker Forma-1-es csapat bejelentette, hogy Adrian Sutil lesz 2007-ben csapatuk második pilótája. Az újonc versenyzőt meglepetésként érte a hír.

A Spyker-MF1 csapat hivatalos közleményben tudatta a jövő évi versenyzői összeállítását. Christijan Albers mellett Adrian Sutil vezetheti a másik holland versenyautót. A német leigazolásával szinte teljessé vált a 2007-es Forma-1-es mezőny, a többiekről itt olvashatnak. Az egyetlen kérdőjel Scott Speed versenyzése a Toro Rossonál, de várhatóan ő is maradhat.

Sutil gyermekkorát zenéléssel töltötte, zongorázni tanult, ám kamaszkorában átnyergelt az autóversenyzésre, ahol kiderült, igen tehetséges. A német pilóta tavaly annak a Lewis Hamiltonnak volt a csapattársa a GP2 sorozatban, aki a McLaren versenyzőjeként indul jövőre a Forma-1-ben. 2006-ban a Japán F3 bajnokságban indult, ahol megszerezte a bajnoki címet, és három alkalommal is tesztelhette a Spyker versenyautóját F1-es futamok pénteki napjain.

A pilóta elmondta, arra számított, hogy 2007-ben tesztpilótaként alkalmazza majd a csapat, de szeretné meghálálni a bizalmat. Egyelőre nem tudni a szerződés részleteiről, de a csapat vezetői hosszú távú szerződésről beszélnek, azaz nem csupán egyetlen évről van szó.

Korábban egyértelmű esélyesnek tartották a versenyzői állásra Tiago Monteirot, aki még akkor került a csapathoz, amikor az a Jordan színeiben versenyzett, majd a botrányba fulladt, 2005-ös Amerikai Nagydíjon harmadikként végzett. Vélhetően a portugál pilóta mögött nem álltak olyan támogatók, mint Sutil esetében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik