Élet-Stílus

Kulturális modernizációt hirdetett Hiller

A kulturális vidékfejlesztést, a tehetséggondozást, az országkép alakítását, a kulturális finanszírozási rendszer átalakítását és az Európa Kulturális Fővárosa program megfelelő végrehajtását nevezte meg Hiller a modernizáció fő irányaiként.

A javaslatot „nyílt vitaanyagnak” szánja, a koncepció csak ajánlat, a benne foglaltak „nem megfellebbezhetetlenek” – hangsúlyozta a kulturális és oktatási miniszter. Az állami szerepvállalást úgy kell átalakítani, hogy a programokra ne rátelepedjen, hanem keretet adjon és kezdeményezzen. A programok elindításában működjön közre, de ne feltétlenül kövesse végig, ha az már működik és életerős, szálljon ki, és más területen kezdeményezzen – vélekedett.

A kulturális vidékfejlesztés terén egyszerre van jelen pénzhiány és pazarlás. Példaként említette, hogy a kistelepüléseken egymás mellett tartanak fenn e-pontot, Sulinetet és Teleházat is, holott ezeket egy multifunkcionális közösségi térben lenne gazdaságos működtetni. Folytatásra érdemesnek tartotta a hagyományőrző Közkincs programot, a kistelepülések könyvtárait fejlesztő PORTÁL programot és a múzeumok modernizációját célul kitűző ALFA programot.

A kulturális oktatással kapcsolatban az új, XXI. századi forma megtalálását sürgette és utalt az egykori, professzorokat nevelő Eötvös-kollégiumra. A Nemzeti Alaptantervben (NAT) az anyanyelvi kompetencia a nyelv és kultúra megismertetését célzó részek modernizációs felülvizsgálatát sürgette. Szükségesnek tartotta az ösztöndíjak „leltárának” elkészítését, ugyanis a ösztöndíjak sokféleségében már nehéz eligazodni.

Kiemelkedő feladatként említette az országkép kialakítását, ahol nemzetközi tendencia nemzeti identitások erősödése, amit főleg a kulturális politikán keresztül lehet tovább ösztönözni. A Nemzeti Emlékezet Program középpontjában jövőre a kétszáz éve született Batthyány Lajos és a 125 éve született Kodály Zoltán áll majd – mondta. Jövő évben létrehozzák a magyar kultúra nagykövete címet – jelentette be a tárcavezető, hozzátéve, hogy a címet először január 22-én adják át.

A kultúra finanszírozásával kapcsolatban a vállalati szféra szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozta. Hiller István újságírói kérdésre elmondta: még nem kapott választ arra a levélre, amelyet múlt héten írt román kollégájának a a Babes-Bolyai egyetemen történtek miatt. A tárcavezető azért írt, mert a Babes-Bolyai Tudományegyetemen eltávolították a magyar nyelvű feliratokat, és két magyar oktatót kizártak az intézményből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik