Élet-Stílus

Vesekővel is vállalja a játékot Görbicz

A magyar női kézilabda-válogatott a németekkel találkozik kedd délután a svédországi Európa-bajnokságon. Görbiczék kedvező helyzetből várhatják a folytatást, hiszen a csoportjukat veretlenül nyerték, és így négy pontot vittek magukkal a középdöntőbe.

A lányok szövetségi kapitánya lapunk kérdésére elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít a németek ellen. „A játék minden elemében nagyon erős a keddi ellenfelünk, és rendkívül színes a taktikai repertoárjuk. Szerencsére Görbicz Anita a veseköve ellenére vállalni tudja a játékot” – nyilatkozta a kapitány. A magyar szövetség által az év női kézilabdázójának választott irányító veséjében két napja követ találtak az orvosok, de a tréner elmondása szerint jelenleg nincsenek fájdalmai.

A csapat orvosa, dr. Pavlik Gábor a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy emiatt olykor görcsöl Görbicz veséje, de az állapota miatt nem kell aggódni, egyelőre elegendő, ha megfelelő mennyiségű folyadékot fogyaszt.

Sorsdöntő találkozó

Németh a FigyelőNetnek úgy nyilatkozott, hogy az irányító mellett többen is kisebb betegséggel bajlódnak, de kedd délután a legerősebb összeállításában léphet pályára a válogatott. „A középdöntőben a németek elleni lesz talán a legfontosabb mérkőzésünk, ezért is jól jött a hétfői szünnap” – mondta a tréner, aki hétfőn másfél órás edzést vezényelt a játékosoknak.

A kontinensviadal második szakaszában 12 csapat érdekelt. Göteborgban keddtől csütörtökig az A csoport első három helyezettje, a magyar, az osztrák és a macedón csapat játszik majd a B jelű négyes első háromjával, azaz Norvégia, Németország és Lengyelország legjobbjaival. Az együttesek az előcsatározások során elért egymás elleni eredményeiket magukkal vitték a középdöntőbe.

Németh András szövetségi kapitány lányai kedvező pozícióból várhatják a mérkőzéseket, hiszen maximális négy ponttal és plusz 27-es gólkülönbséggel tudták le az osztrákok és a macedónok elleni meccseket. Ennek köszönhetően komoly esélyük van az első két hely valamelyikére, amely elődöntőt ér.

Kedvező előjelek

A csapat eddigi játéka mellett a németek elleni örökmérleg is Görbiczék mellett szól: korábban 16-szor csapott össze a két gárda, s ebből 13 végződött magyar sikerrel, egy döntetlen és két német győzelem született.

Szerdán 15 órától a lengyel csapat következik, majd csütörtökön 19.15-től a Norvégia elleni rangadóval zárják a középdöntőt Tóth Tímeáék. Ez az összecsapás a legjobb esetben, azaz, ha korábbi két találkozóján győz a magyar válogatott, már csak arról dönt majd, hogy melyik gárda végez az első, illetve második helyen.

Az eddigi három mérkőzést imponáló magabiztossággal megnyert magyar csapatban több kiváló egyéni teljesítmény is volt. Az eddigi statisztikák alapján az első számú kapusok között – többekhez hasonlóan szintén náthával küszködő – Pálinger Katalin a legjobb 51 százalékos védési hatékonysággal (90 lövés/46 védés), míg Szűcs Gabriella – holtversenyben – vezeti a blokkolók listáját, miután a három meccsen 11 lövés halt el a kezén.

A középdöntő előtti csoportállások

I. csoport (Göteborg)
1. Magyarország 4 pont (72-45)
2. Norvégia 4 (59-43)
3. Németország 2 (52-47)
4. Ausztria 2 (51-67)
5. Macedónia 0 (47-58)
6. Lengyelország 0 (41-62)

II. csoport (Stockholm)
1. Oroszország 4 pont (57-37)
2. Spanyolország 2 (52-51)
3. Franciaország 2 (48-48)
4. Dánia 2 (47-48)
5. Horvátország 2 (43-47)
6. Svédország 0 (35-51)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik