Élet-Stílus

Thierry Henry sem pótolhatatlan

A kisebb sérüléssel bajlodó Thierry Henry idén feltehetően már nem léphet pályára az Arsenal együttesében. A klub elnöke szerint a francia támadó sem pótolhatatlan, a fiatalok ugyanis bebizonyították, hogy a csapat sztárja nélkül is képesek jó teljesítményre.

“Természetesen hiányozni fog a csapatból Thierry, de szerencsére a többiek felnőttek a feladathoz. Az idei szezonban jó pár meccset játszottunk már nélküle, és a fiatalok vele vagy nélküle is jó eredményre képesek.” – nyilatkozta az Ágyúsok honlapján Peter Hill-Wood. Az Arsenalnak jelenleg 18 pontos a hátránya a listavezető Manchester United mögött.

“Jó néhány csalódást okozó mérkőzést játszottunk az idei szezonban, amikor csak döntetlent értünk el, pedig győzelmet érdemeltünk volna. Ha ezeket a találkozókat hozzuk, akkor jóval előkelőbb helyen állnánk a tabellán. Ennek ellenére nem vagyok csalódott, hiszen fiatal a csapatunk, és közönségszórakoztató futballt játszunk.” – tette hozzá Hill-Wood.

Az Ágyúsok a hétvégén a Chelsea-vel találkoztak, és izgalmas mérkőzésen döntetlenre végeztek. A rangadó “nyertese” a listavezető ManU volt, amely nyolc ponttal előzi meg a címvédő londoniakat. Jose Mourinho szerint a Manchester United előnye tetemes, de a “vörös ördögök” még nem nyerték meg a bajnokságot, a nyolcpontos különbség ledolgozható.

Miközben a portugál edző a nagy riválissal foglalkozott, Gilberto Silva, az Arsenal középpályása a Chelsea labdarúgóit kritizálta. “Nem szép, amit csinálnak. Szinte minden általuk elkövetett szabálytalanság után hárman vagy négyen körbeveszik a játékvezetőt, így igyekeznek nyomást gyakorolni rá. Ez minden, csak nem sportszerű, hiszen ők is tudják, a bíró azon van, hogy a lehető legjobban végezze a munkáját” – mondta a brazil.

A derbin Didier Drogbával összeakaszkodó Jens Lehmann a Chelsea középpályása, Frank Lampard ellen fakadt ki: “Kedvelem Drogbát, az eset után kezet is fogtunk. A mérkőzésen mindenki felfokozott érzelmi állapotban játszik, és adódnak ilyen helyzetek. Ő nem akart engem inzultálni, nem úgy mint Frank Lampard, aki ennek a specialistája.” – nyilatkozta a 37 éves német válogatott kapus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik