Élet-Stílus

NBA: ezredik győzelmét ünnepelte Sloan

A Utah trénere keddre virradóra pályafutása 1000. győzelmét aratta. A Jazz meglepően könnydén lépett át a Dallas Mavericksen, és továbbra is a liga legjobb győzelmi mutatójával büszkélkedhet.

Jerry Sloant az EnergySolutions-Arena közönsége már percekkel az összecsapás vége előtt felállva ünnepelte, a szakember azonban nem tulajdonított különösebb jelentőséget a történelmi tettnek. „Örülök, hogy már ezt is letudtuk. Mostantól ismét a kosárlabdára koncentrálhatunk” – nyilatkozta a mérkőzést követően Sloan.

Csapata már a Dirk Nowitzki vezérelte Dallas ellen is remekül játszott, és gyakorlatilag végig uralta a mérkőzést a tavalyi nagydöntős ellen. A Utah-ban Carlos Boozer, Andrej Kirilenko és Delron Williams is remekül célzott, a Mavericksnél egyedül a német nyújtott elfogadható teljesítményt.

Ismét nyert a Phoenix együttese, amely sorozatban tizenegyedik győzelmét aratta. A San Antonio Spurs a Lakerstől elszenvedett vereség után a városi rivális, Clippers csapatán „állt bosszút”.

Rehabilitálják a labdát

A játékosok folyamatos panaszai hatására az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) irányítói úgy döntöttek, hogy január 1-jétől ismét a hagyományos bőrlabdával játsszák majd a mérkőzéseket.

Az NBA harmincöt „bőrös” év után a mostani idényben újításként mikroszálas műanyagból készült játékszert vetett be annak ellenére, hogy az érintettek már az új labda debütálása előtt jelezték: nincsenek elragadtatva tőle. Shaquille O’Neal, a címvédő Miami centersztárja például olcsó áruházi terméknek nevezte az elődjénél jobban tapadó gömböt.

„A játékosok felől érkező visszhang egyértelműen negatív volt az új labdával kapcsolatban, ezért határoztunk úgy, hogy jövőre visszatérünk a régi modellhez” – mondta David Stern, az NBA elsőszámú vezetője.

NBA, alapszakasz, 40. játéknap
Orlando Magic-Phoenix Suns 89-103
Philadelphia 76ers-Portland TrailBlazers 79-81
New Jersey Nets-Memphis Grizzlies 105-92
New York Knicks-Boston Celtics 90-97
Miami Heat-Toronto Raptors 99-77
New Orleans Hornets-Cleveland Cavaliers 95-89
Chicago Bulls-Indiana Pacers 106-91
Utah Jazz-Dallas Mavericks 101-79
Los Angeles Clippers-San Antonio Spurs 81-103

Ajánlott videó

Olvasói sztorik