Ha a fenti elmélet ismerős volna, az nem a véletlen műve, a vitás tanulmány ugyanis egy korábbi, az 1980-as évek közepéről származó kutatáson alapul, melyet egy francia anyagtudós, Joseph Davidovits végzett el a piramisokból és környékükről származó mintákon, hogy megállapíthassa, az építéshez természetes vagy mesterséges anyagokat alkalmaztak-e az ősi egyiptomiak.
Davidovits arra a következtetésre jutott, miszerint a piramis tömbjeit a helyszínen alakították ki mészkő részecskék és egy kötőanyag keverékéből, ami miután formákba öntve megszilárdult, felvette a természetes mészkő jellemvonásait. A hagyományos nézet szerint a piramisok hatalmas építőkockáit a közeli bányák kőtömbjeiből faragták ki réz eszközökkel, majd miután a piramishoz vonszolták, ott hatalmas rámpákon görgették a helyükre, a beillesztést pedig ékekkel és emelőrudakkal oldották meg.
A philadelphiai Drexel Egyetem kutatói Michael Barsoum anyagmérnök professzor vezetésével letapogató és transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálatoknak vetették alá a mintákat, kielemezve és összehasonlítva ásványtanukat a közeli területekről származó nyers mészkő mintákkal. Az eredmények szerint az építéshez használt anyag ásványi arányai eltértek minden ismert mészkő beszerzési forrásétól. Ennek legegyértelműbb jele az amorf SiO2 (szilika), az üledékes kőzetekben a SiO2 ugyanis szinte mindig kristályos formában van jelen, érvelt Barsoum professzor a Discovery News tudósítójának. Hozzátette, hogy a piramisokból származó egyes kalcit és dolomit mintákban megrekedt vízmolekulákra bukkantak, ami ugyancsak nem nevezhető természetes jelenségnek.
A kutatók meggyőződése, hogy a tömbök legalább 20%-a esetében egyfajta mészkő betont, úgy nevezett geopolimert alkalmaztak az építők, elsősorban a belső és külső burkolat, valamint a piramis felsőbb régióinak kialakításához.
Ezzel megerősítették Davidovitsot, aki maga is kielemezte az anyag összetételét és elkészített egy saját mészkő alapú beton receptet a Saint-Quentinben található Geopolimer Intézetben. Az ő kotyvaléka kovaföldből, dolomitból és mészből tevődött össze, ami vízzel keverve egy agyaghoz hasonló anyagot eredményezett. Ezzel a francia kutatónak sikerült is néhány nap alatt egész szép betontömböket előállítania, míg egy, méreteit tekintve piramisnál is alkalmazható tömb elkészülte pontosan 10 napig tartott.
A formába önthető betonnal elvethetők azok a meredek rámpák, melyeken az ősi építőmunkásoknak emberfeletti erővel kellett feljuttatniuk a gigantikus köveket a piramisok csúcsaira, az egyiptomi régészet helyi mindenható vezetője, Zahi Hawass azonban “valószínűtlennek” titulálta és elvetette az elméletet. Azzal érvelt, hogy a betont rendkívül széles körben alkalmazzák a piramisok restaurációs munkálatainál, azaz szerinte a kutatók már a felújított kövekből vették mintáikat, ezt azonban Barsoum professzor találta nevetségesnek, mondván annyira azért nem ostoba, hogy ne tudja megkülönböztetni a helyreállításokhoz használt modern anyagokat az ősi kőzetektől.
Más geológusok nem cáfolják egyik felet sem, szerintük egyértelmű, hogy a tömbök egy része természetes, míg egy másik hányaduk nem, azonban számukra az ősi beton feljuttatása is legalább olyan rejtélyes munkafolyamatnak tűnik, mint a kész tömbök felszállítása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
