Élet-Stílus

Vuelta: nem rövidül a program

Komoly feszültség alakult ki a kerékpársporton belül, miután a nemzetközi szövetség (UCI) jelezte, rövidíteni szeretné a háromhetes spanyol országúti körverseny, a Vuelta a Espana jövő évi programját, a viadal szervezői azonban hallani sem akarnak erről.

A nemzetközi szövetség néhány hete vetette fel ötletét a rendezőknek, azzal az indokkal, hogy így elkerülhető lenne a verseny ütközése olyan viadalokkal, mint a német és a lengyel körverseny.

„Senki sem tudja, mi ez az egész, a versenynaptár megváltoztatása nincs napirenden. Szerintem az UCI meg akar minket félemlíteni. Feszültséget akarnak köztünk és a másik két nagy verseny, a Tour de France és a Giro d’Italia között. A szövetség ugyanakkor tudhatná, hogy a három viadal a 2005 májusában kötött megállapodás óta kéz a kézben jár” – háborgott Ignacio Ayuso főszervező.

Ayuso kijelentette, eddig sem kellett és ezután sem kell majd más versenyekhez alkalmazkodniuk: „Az eddigi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy versenyre tudunk kelni a párhuzamos viadalokkal. Változatlan formában rendezzük meg a Vueltát, amelyre minden Pro Tour-csapat szívesen jön el.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik