Élet-Stílus

Csak Budapestet ismerik a fapadossal érkezők

Barátságosnak, ám kicsit ódivatúnak tartják a fapadossal érkező turisták a fővárost, Budapesten kívül azonban alig fordulnak meg.

Részletek

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. megbízásából a Xellum Kft. által készített felmérést 2005 augusztusa és 2006 júliusa között végezték a Ferihegyre diszkont-légitársaságokkal érkezők körében, összesen 4800 főt megkérdezve.

A Magyarországra diszkont-légitársaságokkal érkezők hazánk hallatán szinte kizárólag Budapestre gondolnak – derült ki a BTH megbízásából a Xellum Kft. által végzett felmérésből. Az utazás legfontosabb motivációja a barátok, rokonok ajánlása mellett a repülőjegy alacsony ára, illetve a feltételezett magyarországi, budapesti alacsony árszínvonal – mondta el a kutatás eredményeit ismertetve Puczkó László, a Xellum Kft. ügyvezető igazgatója. Bár az árak szerepe minden küldőterület esetében meghatározó fontosságú, a járat indulási időpontja vagy a repülőtér megközelíthetősége is egyre nagyobb szerepet játszik. A cégvezető szavai szerint a látogatásról szóló döntés időpontja egyre közelebb került magához az utazáshoz.

A felmérésből kiderült az is, hogy a Budapestre érkezők közül minden harmadik utas azért választotta a magyar fővárost, mert kedvezőek az árak. Puczkó László szerint ez nem fenntartható, ha majd más város lesz olcsóbb, azt fogják választani az utasok. A „diszkontutasok” a tervezett látogatáshoz információt ismerősöktől, barátoktól, rokonoktól kértek, illetve további részleteket az interneten kerestek. Az adatok ugyanakkor azt is jelzik, hogy egyre kevesebbet és egyre kevesebb forrásból tájékozódtak utazásuk előtt a Budapestre látogatók.

A budapesti tartózkodás során kevésbé játszanak szerepet a város egyedi vonzerői, a legtöbben és leggyakrabban „csak” sétálgatnak. Az igénybe vett szálláshelyek közötti arányok a szállodák, azon belül is a maximum 3 csillagos kategóriák felé tolódtak el. A jellemző tartózkodási idő 2-3 nap, amelynek során leggyakrabban 300 eurót költöttek. A látogatók többsége 31–40 éves és a 41–50 éves korosztályba tartozik. A megkérdezettek zöme úgy látja, Budapest izgalmas és barátságos, ugyanakkor ismeretlen, kissé ódivatú város.

A diszkont-légitársaságok igen kevés vagy semmiféle, a célországra speciálisan vonatkozó üzenetet nem közvetítenek a budapesti járatok támogatására – állapította meg Puczkó László. Kommunikációjukban a kedvező árak mellett inkább a járathálózatra, a jártatok sűrűségére vagy a kedvező indulási időpontra koncentrálnak. Az ügyvezető igazgató szavai szerint a kommunikáció hatékonysága azzal is javítható lenne, ha a légitársasági üzenetek és az itthonról indított Budapest- és Magyarország-specifikus üzenetek és kampányok harmonizálnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik