Élet-Stílus

NBA: gödörben a New Jersey

Nem tud kikecmeregni a hullámvölgyből a New Jersey: sorozatban hatodik vereségét szenvedte el a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), legutóbb hazai pályán kapott ki a Charlotte-tól.

A “hiúzok” legjobbja Adam Morrison volt, az újonc kosaras 22 ponttal vette ki a részét együttese East Rutherford-i győzelméből. Sean May nevét is illik megemlíteni, elvégre karriercsúcsot jelentő 20 pontjával komoly érdemei vannak az amúgy nem túl acélos Charlotte idei negyedik sikerében.

A hajrá körömrágóan izgalmas volt: egy perccel a vége előtt mindössze két pont különbség feszült a csapatok között (90-92). A vendégek részéről Gerald Wallace és Matt Carroll pontosan (szó szerint) büntetőzött, átellenben a végül 25 pontig záró Vince Carter ugyan kétszer betalált a büntetővonalról, több mezőnydobást azonban elhibázott a hajrában – ezzel el is ment a mérkőzés. A Nets újabb veresége Richard Jefferson szezonrekordját jelentő 27 pontját, remek teljesítményét is elhomályosítja. Ezért nem is meglepő, hogy a 26 esztendős csatár kissé feldúltan, ugyanakkor önkritikusan nyilatkozott.

“Az ellenfelünk keményebben és erőszakosabban játszott. A második félidőben ugyan felvettük a kesztyűt, de következetlen volt a játékunk, mint egész évben” – hangzott az értékelés. A Nets legközelebb Bostonban játszik, majd következik a Philadelphia, a Dallas és a Phoenix elleni erőpróba, amely cseppet sem ígérkezik könnyűnek.

A New Jersey mellett a New York is az árnyékos oldalon tanyázik: a Knicks legutóbbi öt meccséből négyszer elbukott, szerdára virradóra idegenben kapott ki a 23 pontot jegyző Ben Gordon vezette Chicagótól. A nap legjobb produkciójával Michael Redd büszkélkedhet, a Milwaukee kosarasa 45 ponttal segítette győzelemre az övéit a Lakers ellen.

NBA, alapszakasz, 27. játéknap:
Washington Wizards-Atlanta Hawks 96-95
New Jersey Nets-Charlotte Bobcats 92-96
New Orleans Hornets-Toronto Raptors 77-94
Chicago Bulls-New York Knicks 102-85
Houston Rockets-Minnesota Timberwolves 82-75
Denver Nuggets-Memphis Grizzlies 96-108
Sacramento Kings-Los Angeles Clippers 93-80
Portland Trail Blazers-Indiana Pacers 97-105
Los Angeles Lakers-Milwaukee Bucks 105-109

Ajánlott videó

Olvasói sztorik