Élet-Stílus

Pontot szerzett a Charlton

Les Reed irányítása alatt megszerezte első pontját a sereghajtó Charlton az angol Premier League-ben. Az új menedzser első hazai mérkőzén a londoni gárda az Evertonnal játszott 1-1-es döntetlent.


A pályaedzőből menedzserré előléptetett Les Reed bemutatkozása nem sikerült valami fényesen, hiszen a csapat egy hete simán, 2-0-ra kikapott az újonc Readning otthonában. A hazai bemutatkozás ellenben már pontot hozott a konyhára: a Charlton szombaton 1-1-et játszott az Evertonnal. A mérkőzés első félidejére nem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen gól nem született, és a kapuk is ritkán forogtak veszélyben. A szünet után mind a két csapat magasabb sebességi fokozatba kacsolt, majd egy szerencsés góllal a vendégek jutottak előnyhöz.

Mikel Arteta Arteta szabadrúgása után Leon Osman megcsúsztatta a labdát, amely végül egy hazai védő, Hermann Hreidarsson térdéről vágódott a hálóba. A Charlton kisvártatva egyenlíthetett volna, csakhogy Amady Faye 5 méterről, nagy helyzetben képtelen volt a kapuba fejelni. A 68. percben Andy Reid viszont már nem hibázott, 20 méterről a bal alsó sarokba küldte a labdát, megmentve így az egyik pontot a Charltonnak, amely továbbra is sereghajtó.

“Láttam biztató jeleket a mai mérkőzésen. Például az Everton gólja után keményen harcoltuk, úgy játszottunk, ahogy azt a közönségünk elvárja. A nagy igyekezet gólt és egy pontot ért végül” – magyarázta Reed, a Charlton november 14-én kinevezett edzője.

Premier League, 14. forduló:
Charlton-Everton 1-1 (0-0)
Gól:
Reid (68.), ill. Hreidarsson (52., öngól)


Aston Villa-Middlesbrough 1-1 (1-1)
Gól:
Barry (45+3., 11-esből), ill. Christie (43.)


Fulham-Reading 0-1 (0-1)
Gól:
Doyle (17., 11-esből)
Kiállítva: Pearce (16., Fulham)


Liverpool-Manchester City 1-0 (0-0)
Gól:
Gerrard (67.)


West Ham-Sheffield United 1-0 (1-0)
Gól:
Mullins (36.)

Bolton-Arsenal 3-1 (2-1)
Gól:
Diagne-Faye (9.), Anelka (45., 76.), ill. Gilberto Silva (45.)

Vasárnapi program:
Newcastle-Portsmouth, 14:30
Tottenham-Wigan, 16:00
Manchester United-Chelsea, 17:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik