Élet-Stílus

Jön Umberto Eco

A kortárs világirodalom egyik legjelentősebb írója, Umberto Eco lesz a díszvendége a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, az országok közül áprilisban ezúttal Kanada mutatkozik be.

Új könyv


Umberto Eco legújabb, Loana királynő titokzatos tüze (La misteriosa fiamma della regina Loana) című regényét az Európa Könyvkiadó a Könyvfesztiválra jelenteti meg. További három könyvét – a Hat séta a fikció erdejében, a Művészet és szépség a középkori esztétikában és az Öt írás az erkölcsről című művét – pedig utánnyomásban adja ki.

A regény egy középkorú antikváriusról szól, aki betegségből épül fel és felfedezi, hogy betegsége során elvesztette emlékei egy részét, a megélt személyes emlékeket. Ezeket próbálja felkutatni nagyszülei vidéki házában, ahol gyerekkora nagy részét töltötte. Az emlékek itt térnek vissza felvillanásszerűen, ahogy a lángnyelvek csapnak fel.

Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke elmondta: a fesztiválra sorozatban invitálják a kortárs irodalom legjelentősebb alkotóit, és nagyon örülnek, hogy a “professzornak” is nevezett olasz író elfogadta a meghívást. Umberto Eco a tervek szerint a nyitónapon, április 12-én pódiumbeszélgetésen vesz részt, majd aznap este ünnepélyes keretek között veszi majd át a Budapest Nagydíjat, aztán az olvasótalálkozók és dedikálások vendége lesz – közölte az elnök.

Kanada jelentkezett


A Budapesti Kongresszusi Központban rendezendő könyvfesztiválon jövőre Kanada irodalma, könyvkiadása és kultúrája mutatkozhat be a magyar közönségnek. Zentai Péter László megjegyezte: a frankfurti könyvvásár rendezői évek óta csábítják Kanadát díszvendégnek, míg a magyarországi fesztiválon való részvételre maga az ország jelentkezett. Az elnök szerint ez annak jele, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rangot adó eseménnyé vált, a világ legjobbjai között tartják számon. Közölte: Japán, Kína és a három skandináv ország együtt is jelezte már részvételi szándékát.

Könyvtárosok, első könyvesek


A fesztiválon jövőre is átadják majd az esemény hagyományos elismeréseit: az év kereskedőjének, kiadójának és gyermekkönyvének járó díjakat, valamint a közönségszavazatok alapján odaítélt közönségdíjat.

A fesztivál keretében jövőre is helyet kap egyebek mellett az európai elsőkönyvesek fesztiválja, valamint a Könyvtáros Klub elnevezésű programsorozat. Előbbi rendezvényen 16-18 uniós tagország első kötetes prózaírója mutatkozik be, míg utóbbira mintegy kétszáz könyvtárost várnak.

Az MKKE elnöke beszámolt arról, hogy a magyar és külföldi kiadók jelentkezéseiket január 15-ig adhatják le. Hozzáfűzte: a nagyságrendek már kirajzolódtak: mintegy 100 külföldi író, tudós és művész, valamint kétszáz magyar és határon túli alkotó jelezte részvételi szándékát.

Író, filozófus, esztéta


Umberto Eco olasz író, esztéta, irodalomtörténész 1932. január 5-én született Alessandriában. A XX. századi modern olasz irodalom egyik nagy alakja 1954-ben filozófiából doktorált a torinói egyetemen. Irodalmi munkássága az ötvenes évek végén kezdődött, amikor a neoavantgárd irányzat teoretikusaként szerzett hírnevet a Gruppo 63 köreiben.

Számos esszét és tanulmányt írt a tömegtájékoztatásról és a modern kultúráról; irodalomtudósként például az avantgárd művészet kérdései, valamint a tömegkultúra problémái foglalkoztatták. Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb regényszenzációja lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik