Élet-Stílus

Magyar Kupa: az FTC és a DVSC is továbbjutott

A bajnok Debrecen és a másodosztályú Ferencváros egyaránt simán, kettős győzelemmel jutott be a nyolc közé a Magyar Kupában.

Gellei Imre csapata az Üllői úton 1-0-ra, az idegenbeli visszavágón 4-1-re verte a címvédő Fehérvárt búcsúztató, ugyancsak másodosztályú Gyimrótot. A szerdai találkozón Tököli Attila jóvoltából a szünetben már két góllal vezetett a Ferencváros, majd a második félidő elején Lipcsei Péter is betalált, megnyugtatóvá téve a különbséget, melyen a lelkes hazaiak már csak kozmetikázni tudtak a folytatásban.


A krónikához tartozik, hogy a Ferencvárosból Tököli, Dragóner Attila, valamint Tímár Krisztián is a kiállítás sorsára jutott, így mind a három labdarúgó kihagyja a tavaszi negyeddöntő első mérkőzését.

A Debrecen is gond nélkül, kettős győzelemmel lépett tovább az NB II-es Dunaújvárosi Kohászon. Szerdán 3-0-ra nyert a hazai pályán játszó Loki. A nyáron igazolt Zsolnai Róbert – akárcsak a legutóbbi két bajnoki fordulóban – ezúttal is két góllal segítette a debrecenieket. A Rákospalotán a REAC egy félidőn át emberhátrányban játszva is legyőzte az esélyesebb Zalaegerszeget (4-3), továbbjutni mégsem tudott. Idegenben lőtt több góljának köszönhetően a zalai együttes várhatja a negyeddöntő sorsolását.


Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Debrecen-Dunaújvárosi Kohász 3-0 (1-0)
Gól:
Anibal (22., öngól), Zsolnai (53., 64.)
Tj.: a DVSC, kettős győzelemmel, 4-0-val.

Gyirmót-Ferencváros 1-3 (0-2)
Gól:
Tóth N. (65.), ill. Tököli (15., 27.), Lipcsei (49.)
Kiállítva: Tököli (43.), Dragóner (60.), Tímár (92., mind a három FTC)
Tj.: az FTC, kettős győzelemmel, 4-1-gyel.

REAC-Zalaegerszeg 4-3 (2-2)
Gól:
Torma (9.), Pusztai (30., 86.), Nagy G. (74.), ill. Waltner (11., 26.), Ferenczi (75.)
Kiállítva: Bárányos (45., REAC)
Tj.: a ZTE, 4-4-gyel, idegenben lőtt gólokkal.


Diósgyőri VTK-FC Sopron 4-1 (0-1)
Gól:
Sipeki (60., 75), Szögedi (65., 11-esből), Simon (84.), ill. Feczesin (37.)
Kiállítva: Bagoly (65., Sopron)
Tj: a Diósgyőr, kettős győzelemmel, 6-2-vel.


Vác-Vasas 1-1 (1-1)
Gól:
Laskai (36.), illetve Pandur (27.)
Tj.: a Vasas, 3-2-vel.


Kaposvár-Budapest Honvéd 0-4 (0-1)
Gól:
Dobos (33., 56.), Kovácsevics (65., öngól), Hercegfalvi (69.)
Kiállítva: Kozmér (57.), Zahorecz (78.), ill. Hercegfalvi (78.)
Tj.: a Budapest Honvéd, 5-1-gyel.

Kedden játszották
Nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Lombard FC Pápa-Újpest 0-2 (0-2)
Gól:
Tóth B. (11.), Nagy (44.)

A Lombard FC Pápa-Újpest (0-2) és a Győri ETO FC-MTK Budapest (1-3) párharc visszavágóit november 29-én rendezik 18, illetve 17 órától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik