Élet-Stílus

Támadják a Microsoft–Novell-szövetséget

Néhányan máris kifogásolják a két cég között létrejött megállapodást, pontosabban annak lehetséges - kényszerítő - következményeit. Bill Gates szerint az ingyenes és kereskedelmi szoftverek együttélése továbbra is megmarad.

A Microsoft a hónap elején kötött megállapodást a Novell vezetésével, amelynek részeként a Windows és Linux platformok közötti nagyobb interoperabilitást, a szabadalmi perek elkerülésének biztosítását, valamint a közös marketinget emelték ki. Az egyezmény támogatói szerint javul a dokumentumformátumok közötti kompatibilitás, megakadályozzák a nagyobb viták és ezzel együtt a költséges perek kialakulását, miközben mindkét fél jól jár. Néhányan azonban máris kifogásolják a meglepő szövetségből fakadó lehetséges következményeket, amelyek kényszerítő erejűek lehetnek a Linux disztribútorokra és felhasználókra nézve.

Ilyen értelmű kijelentést tett többek között Eban Moglen, a Software Freedom Law Center alapítója, az ingyenes szoftverek egyik ismert támogatója. Szerinte a megállapodás – amely egyebek mellett a licencelési problémák elkerülése érdekében előre meghatározza a két fél által egymásnak fizetendő összegeket – arra indíthatja a többi disztribútort, hogy hasonló jellegű megállapodásokat kössön a szoftvercéggel, máskülönben számolniuk kell a jogi következményekkel.

A Microsoft több alkalommal hangoztatta, hogy bár a Linux ingyenes, az operációs rendszerrel együtt érkező alkalmazásokban számos olyan technológiát használnak fel, amelyek a vállalat tulajdonát képezik, így jogi úton támadhatók. A részletekről eddig hallgattak, ám a rejtett fenyegetést sokan magukra vették.

Steve Ballmer vezérigazgató legutóbbi kijelentései is hozzájárultak ehhez, amelyekben például arról esett szó, hogy a felhasználók a jövőben kétszer is meggondolják, vajon megéri-e letölteni az egyéb disztribúciókat az internetről. Szerinte a megállapodás révén a SUSE vált az első számú Linux platformmá, amelynél nem kell tartanunk a szabadalmi perektől. Ez természetesen azt is jelentheti, hogy a szoftvercég beperli a rivális disztribútorokat – így például a Red Hat-ot -, illetve arra kényszeríti őket, hogy hasonló feltételekkel kössenek megállapodást Redmonddal.

Az ellenlépések a közeljövőben várhatók: Moglen elmondása szerint máris megkezdték a munkát a GNU General Public License módosítása érdekében, amelynek eredményeként a Microsoft ígérete automatikusan mindenkire vonatkozna, aki Linux szoftvereket használ. Ez gyakorlatilag érvénytelenítené a Microsoft – Novell megállapodás vonatkozó részeit, és biztosítékot jelentene mindenki számára a perek elkerülésére.

Bill Gates eközben a ZDNetnek beszélt elképzeléseiről, illetve további szerepéről a vállalatnál. A feladatkörét fokozatosan szűkítő alapító szerint eddigi meglátásai, jóslatai mindig beváltak, a jövevényeket, nagy újítókat mindig felismerte, legfeljebb az időzítés nem stimmelt. A Vista legjobb funkciójának a kibővült keresést minősítette, ám nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az elmaradt ígéretek, így például a WinFS fájlrendszer integrálása fontos kérdés marad a jövőben. Szerinte az ingyenes és kereskedelmi szoftverek együttélése tovább folytatódik, és ahogy eddig is, a jövőben is megférnek majd egymás mellett, akár a vállalat saját portfoliójában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik