Élet-Stílus

NBA: szárnyal a Utah és a Dallas

A ligaelső Utah Jazz 10/1-re javította mérlegét a Toronto legyőzésével az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A szezont négy kudarccal kezdő Dallas sorozatban hatodszor nyert.

A Salt Lake City-i gárda vezére ezúttal is a 35 pontos Carlos Boozer volt, aki hétfőn ünnepelte a 25. születésnapját. A 2/8-as mutatóval szerénykedő kanadaiak pedig megszakítás nélkül hatodszor vonultak le vesztesen a pályáról. A Jazz klubcsúcsot állított fel az idei szezonban, hiszen soha nem rajtolt még ilyen jól a csapat.

“Mindenképpen nyerni szerettem volna a születésnapomon, és nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült.” – nyilatkozta Boozer, akinek nem teljesülhetett volna a kívánsága, ha az újonc Paul Millsap nem siet a segítségére. A fiatal játékos vezérletével dolgozott le a Jazz jelentős hátrányt az utolsó negyedben: Millsap nyolc ponttal vette ki a részét a 16-1-es rohamból. A vezetést aztán már nem engedte ki a kezéből a Jazz.

A szezont négy kudarccal kezdő, idén nagydöntős Dallas sorozatban hatodszor nyert, ezúttal Charlotte-ban. A mindössze 39 százalékkal célzó vendégek legjobbja a német Dirk Nowitzki lett 24 ponttal és 14 lepattanóval. “Az első meccseinken mindig kikaptunk, ha nem ment a játék. Mostanra szerencsére összekapta magát a csapat, és ezeket a mérkőzéseket is hozzuk.” – nyilatkozta Avery Johnson, a Mavericks trénere.

Az első félidőben valóban nem ment a játék a nagydöntős együttesnek, Nowitzkiék 29 százalékkal dobtak a mezőnyből. A Bobcatsben Emeka Okafor 8 dobásblokkolással klubcsúcsot ért el, egyben beállítva az indianai Jermaine O,Neal idényrekordját.

New Yorkban főként Jao Ming (Yao Ming) 26, illetve Tracy McGrady 24 pontja révén diadalmaskodott a Houston. A San Antonio másodszor nyert két napon belül idegenben, a Seattle pedig az utolsó negyedben bemutatott 33-17-es rohamnak köszönhetően verte a New Jersey együttesét.

NBA, alapszakasz
Charlotte Bobcats-Dallas Mavericks 85-93
New York Knicks-Houston Rockets 90-97
Memphis Grizzlies-Orlando Magic 95-86
Utah Jazz-Toronto Raptors 101-96
Portland TrailBlazers-San Antonio Spurs 98-107
Seattle SuperSonics-New Jersey Nets 99-87
Golden State Warriors-Phoenix Suns 110-113

Ajánlott videó

Olvasói sztorik