Élet-Stílus

Ian Thorpe visszavonul

Bejelentette visszavonulását Ian Thorpe, az ausztrálok többszörös olimpiai és világbajnok úszósztárja – pedig még csak 24 éves.


„Nagyon nehéz döntést hoztam meg, de az órámra néztem, és azt mutatta, hogy most jött el az idő. Csodálatos és sikeres pályafutás áll mögöttem, de már nem hajt a vágy, hogy aranyérmeket nyerjek vagy világcsúcsokat döntsek” – mondta a Sydney-ben rendezett sajtótájékoztatóján a 24 esztendős klasszis, aki az athéni olimpia óta nem vett részt jelentősebb nemzetközi versenyen, magyarázata szerint motiváció hiánya, betegség és kézsérülés miatt.

Visszatérhet

Ezzel eldőlt, hogy nem az ausztrál fenomén lesz az első férfi úszó, aki három olimpián diadalmaskodik, habár országszerte élőben közvetített nyilatkozatában nem zárta ki a visszatérést: “Soha nem mondom, hogy soha, talán ott leszek Pekingben, de jelenleg semmi sem szól emellett” – hangoztatta.

Thorpe egyelőre visszafogottan beszélt a terveiről, amelyek között állítólag a televíziózás is szerepel: “Még nem néztem szét az újsághirdetések között, de ha valakinek van valami tippje egy volt olimpikon számára…”

A rekordgyáros

Az ausztrál úszofenomén az első világbajnoki címét alig 15 esztendősen, 1998-ban szerezte. Tíz világbajnoki és öt olimpiai arannyal zárt, utóbbiakból kettőt a 2004-es athéni játékokon gyűjtött be, emellett 21 (!) világcsúcs is fűződik a nevéhez.

Kiss László, a magyar úszók szövetségi kapitánya nem lepődött meg Thorpe visszavonulásán. “Több mint egy éve nem versenyzett, így nagyon nehéz visszatérni abba a taposómalomba, amelyben 14 éves kora óta benne volt, felvenni újra a napi 6-7 órás edzések ritmusát” – nyilatkozta az MTI-nek. “Nyilván megszűnt a motivációja, és nem akar leégni a jövő márciusi, hazai világbajnokságon. Ezért is vagyok büszke a magyar úszókra, hiszen Güttler Karcsi öt olimpián vett részt, Egerszegi Krisztina három ötkarikás játékon nyert aranyat, Kovács Ági pedig most a negyedik olimpiájára készül.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik