Élet-Stílus

Magyar ezüstérmek az öttusavébén

Ezüstérmet szerzett Horváth Viktor és a Horváth, Fülep Sándor, Kállai Ákos összeállítású magyar csapat a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság hagyományos férfi versenyében.

Egyéniben a litván Edvinas Krungolcas győzött, Horváth Viktor állhatott a dobogó második fokára, a bronzérem a világbajnok honfitársának, Andrejus Zadnieprovskisnak jutott. Fülep Sándor hatodik, Kállai Ákos huszadik lett. A csapatok küzdelmét a litvánok nyerték, a harmadik helyen a csehek végeztek.

Balogh nélkül is ment

Remek versenyt vívtak egymással a 32 fős döntő résztvevői, a mezőny első harmada minden szakaszban jó teljesítményt nyújtott, így már három szám után látható volt, hogy nagy küzdelemben dől majd el az érmek sorsa. A magyarok közül Horváth és Fülep végig a legjobbak között volt, előbbi a vívást követően került a második helyre – amit aztán végig meg is őrzött –, s utóbbi sem csúszott hátrébb egyszer sem a hatodik helynél. Mindketten jól lőttek, jól vívtak, és bár az úszásban nem tartoztak a leggyorsabbak közé – hozták, ami várható volt tőlük –, így is meg tudták őrizni kedvező pozíciójukat.

Nagyon jó napot fogtak ki a litvánok is, Krungolcas és Zadnieprovskis egyre előrébb került, így aztán a jelenlévők nagy érdeklődéssel várták a mindig kiszámíthatatlan negyedik számot, a lovaglást. A magyarok és a legnagyobb riválisaik is elfogadhatóan vették az akadályokat, a versenyben vezető Krungolcas csak kétszer rontott, ezzel pedig 28 pontot – 7 futómásodpercet – megőrzött az előnyéből Horváthtal szemben. Mivel az utolsó szám az egyik erőssége, gyakorlatilag eldőlt, hogy övé lesz a győzelem.

Fülep visszaesett

Horváth másodikként, Fülep – csapattársa után 17 másodperccel – harmadikként vágott neki a 3000 méternek, de rögtön utána következett a „futógép” Zadnieprovskis, úgyhogy volt miért izgulni. Ráadásul a hetedik helyen ott volt a szintén remek futónak számító cseh Libor Capalini. Kállai tizenötödikként rajtolt, ő ekkor már a csapatért futott.

Horváth jól tartotta a lépést Krungolcasszal, nem tudta ugyan megközelíteni, de nem is szakadt le tőle. Fülepet viszont hamar utolérte Zadnieprovskis, majd a második ezer méter során le is hagyta és messze elfutott tőle. A magyar versenyzőt még Capalini és az ukrán Jevgenyij Borkin is megelőzte. Kállai a harmadik kör elejéig jól tartotta magát, akkor azonban elkészült az erejével.

A négyszeres Európa-bajnok Krungolcas mostanáig nem nyert egyéniben vb-érmet. Zadnieprovskis kétszer volt korábban világbajnok. Horváth másodszor szerzett ezüstérmet. Ezt megelőzően 2001-ben, az angliai Millfieldben volt második – Balogh Gábor mögött.

Nyilatkozatok
Horváth Viktor: „Jól ment a lövészet és a vívás is, csak azt sajnálom, hogy az utolsó három ellenfelemtől kikaptam. Az úszóteljesítményemnek örültem, a lovaglásban pedig benne volt az egy akadályverés. Futásban sikerült megőrizni a pozíciómat, jól osztottam be az erőmet. A végén a csapatért hajráztam, de az aranyérem nem jött össze. Egyéniben ez a második világbajnoki ezüstöm. Világkupát már nyertem, tehát megvan a képességem, ami a győzelemhez kell, remélem, egyszer vb-n is sikerül elsőnek lennem.”

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány: „Olyan teljesítményt nyújtottunk, amellyel majdnem mindig versenyt lehet nyerni. Ma nem lehetett. Ennek az az oka, hogy a litván csapat két tagja, Krungolcas és Zadnieprovskis kiválóan szerepelt, ráadásul mi saját hibánkból elhullajtottunk néhány pontot a lovaspályán, amit nem szoktunk. Előttünk van még a váltó, amelyben szeretnénk jobban szerepelni.”

Férfi egyéni verseny
1. Edvinas Krungolcas (litván) 5588 pont (lövészet: 1156 pont, vívás: 972 pont, úszás: 1296 pont, lovaglás: 1144 pont, futás: 1020 pont)
2. Horváth Viktor 5556 (186 kör/1168 pont, 18 győzelem/13 vereség/888 pont, 2:04.27 perc/1312 pont, 1172 pont, 9:56 perc/1016)
3. Andrejus Zadnieprovskis (litván) 5468 (1156, 860, 1336, 1108, 1008)
…6. Fülep Sándor 5408 (186/1168, 17/14/860, 2:04.67/1304, 1140, 10:16/936)
…20. Kállai Ákos 5200 (182/1120, 17/14/860, 2:13.54/1200, 1116, 10:24/904)

Férfi csapatverseny
1. Litvánia (Krungolcas, Zadnieprovskis, Tadas Zemaitis) 16256 pont
2. Magyarország (Horváth, Fülep, Kállai) 16164
3. Csehország (Libor Capalini, Michal Michalik, Michal Sedlecky) 15860

Ajánlott videó

Olvasói sztorik