Élet-Stílus

NBA: újabb szerencsés Rockets-győzelem

Remekül kezdte a szezont a Houston Rockets, és péntekre virradóra ismét nyert a csapat. McGrady mégsem volt boldog, hiszen sokadszorra sikerült majdnem elszórakozni egy tetemes előnyt: a 21 pontból a végére már csak egy maradt a Bulls ellen.

A Chicago ellen is parádézott a Houston az első három negyedben, és jókora előnyre tettek szert. Ekkor azonban a szokásukhoz híven kiengedtek, és a Chicago a 37 pontos Ben Gordon vezérletével felzárkózott. A végjátékban aztán a houstoniak, ha csak egy ponttal is, de jobbnak bizonyultak.

Az eltékozolt előny miatt meglehetősen bosszúsan nyilatkozott a találkozót követően a 21 pontos Tracy McGrady: „Örülni kell természetesen minden győzelemnek, de az összekép miatt egyáltalán nem vagyok boldog. Ha kicsivel kevesebb a szerencsénk, akkor egy ilyen meccset simán elvesztünk.” A San Antonio ellen pontosan ez történt: a 19 pontos harmadik negyedbeli előnyből egy kínos zakó lett Tim Duncanéktől. A Memphis, a Milwaukee és a New York ellen már szerencsésebb volt a csapat.

A szokásos forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés, a harmadik negyedre alaposan ellépett riválisától a Rockets, de ekkor a másik oldalon Ben Gordon elkezdte ipari mennyiségben gyártani a pontokat. A fiatal chicagói a meccsen dobott 37 pontjából 30-at a második félidőre tartogatott. Ám végül ő volt az, aki másodpercekkel a találkozó vége előtt egy elhibázott hármas kísérletével eldöntötte a meccset.

A forduló másik összecsapásán a Golden State Warriors Baron Davis 36 pontjával küldte padlóra a Sacramento Kingset. A sokszor kritizált védőjátékos elképesztően kezdett: az első negyedben 11 asszisztot osztott ki. Az elején megszerzett vezetést nem is adta ki aztán a kezéből a Warriors, és magabiztosan nyerte sorozatban negyedik mérkőzését.

NBA, alapszakasz:
Houston Rockets-Chicago Bulls 101-100
Golden State Warriors-Sacramento Kings 117-105

Ajánlott videó

Olvasói sztorik