Élet-Stílus

Elhunyt Puskás Ferenc

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában, pénteken reggel 7 órakor, a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója – erről Szöllősi György, a család szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Öcsi bácsit a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Önkormányzati és Területfejlesztési minisztérium saját halottjának tekinti.

Buzánszky Jenő:

Óriási tragédia ez az országnak és nekünk barátoknak különösen. A sírás környékez. Tegnapelőtt beszéltem az orvosokkal, azt mondták, Öcsi addig tartja magát, amíg a szíve bírja. Az ország legnagyobb sportolója ment el.
Szepesi György:
Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Közismerten a világ legismertebb magyarja volt, Bartókkal, Kodállyal és a Nobel-díjas tudósokkal együtt emlegették a nevét mindenhol. Hírnevét nemcsak a futballnak köszönhette, hiszen emberileg is a legnagyobbak közé tartozott.
Sándor Károly:
A legnagyobb egyéniséget veszítettük el ma. Se előtte, se utána nem volt hozzá hasonló és azt hiszem, sokáig nem is lesz. Tudásáról mindent elmond, hogy olyan ballábas játékos volt, akinek valahogy mindig a bal lábára érkezett a labda. Végigutaztam vele a világot és bárhova is mentünk, mindenhol skandálták a nevét, a reptereken pedig rendszeresen fotósok hada várta. Nagyon fog hiányozni.

Az Aranycsapat legendás kapitányát a magyar szurkolók a 20. század legjobb férfi sportolójának választották. A futball-legendát az elmúlt hat évben a Kútvölgyi Kórházban kezelték, szeptember közepe óta az intenzív osztályon ápolták. Ebben az időszakban az intézményt csak kivételes esetekben, ünnepi események alkalmával hagyta el néhány órára. Halálát légzési és keringési elégtelenség okozta.

84-szeres válogatott


Puskás Ferenc 1927. április 2-án született Kispesten, és itt is kezdődött a nem mindennapi labdarugó pályafutása: 1942-től a Kispesti AC-ben futballozott, ahonnan 1949-ben került át az akkori Budapesti Honvédhez. A válogatottban már korábban, 1945. augusztus 20-án, az Ausztria elleni 5-2-es magyar győzelmet hozó találkozón bemutatkozott a rendkívül technikás, egyedülálló cselezőkészséggel rendelkező játékos. Az Aranycsapat tagjaként érte el legnagyobb sikereit a ballábas Puskás. 1952-ben vezetésével nyert olimpiai bajnoki címet a magyar válogatott a helsinki ötkarikás játékokon. Sokan emlékezhetnek az 1953-as, a Wembleyben megrendezett évszázad mérkőzésére, ahol az addig otthon veretlen angol nemzeti tizenegy kapott „leckét” a magyaroktól. Részt vett az 1954-es svájci világbajnokságon is, ahol az akkor legesélyesebbnek tartott magyar válogatott a döntőben kikapott 3-2 arányban a németektől.

Puskás Ferenc halálával már csak ketten vannak életben a legendás Aranycsapatból, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula.

Nyolcvannégyszeres válogatottsága alatt Puskás 83 gólt szerzett magyar színekben. Ez elképesztően jó eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a legendás Pelé sem tudta a balösszekötő meccsenkénti 0,988-as átlagát felülmúlni.

Spanyol sikerek

Az 1956-os forradalom idején külföldön maradt Puskás. 1957-ben ugyan előszerződést kötött a Wiener Sportclubbal, de itt végül nem tartottak igényt a szolgálataira, akárcsak egy évvel később Olaszországban. Sokán túl öregnek tartották Öcsit, aki ráadásul már ekkor is hajlamos volt a hízásra. Puskás végül a Real Madrid ajánlatát fogadta el, és le is telepedett Spanyolországban. A fővárosi csapattal több alkalommal lett spanyol bajnok, és háromszor volt BEK-győztes. Az 1960-as döntőn, a 7-3-as spanyol győzelemmel záruló találkozón például négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak.

A mediterrán ország nemzeti együttesében többször is pályára lépett, és a ’62-es chilei világbajnokságon is játszott. A spanyol csapat azonban már a csoportmérkőzések során kiesett, és Puskás gól nélkül fejezte be a tornát.

Edzőként a világ körül

A számos siker után 1966-ban befejezte az aktív pályafutását, és edzőként kezdett el dolgozni. Görögországban, Chilében, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában és Paraguayban is megfordult, 1993 áprilisától júliusáig pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Szakvezetőként legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, mely irányításával, BEK-döntőt játszott 1971-ben.

Puskás alezredes

Mivel 1949. december 1-jétől hivatásos katona volt, távozása után tartalék állományba helyezték, végül 1992. szeptember 3-án rehabilitálták. Ekkor kapta meg az alezredesi rendfokozatot, majd 1995-ben ezredessé léptették elő. Hetvenedik születésnapján, 1997-ben a NOB az Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki, míg Magyarországon megkapta a Köztársasági Elnök Arany Emlékérmét. Még ugyanebben az évben átvehette a Magyarság Hírnevéért elismerést. 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. Két év múlva Golden Foot-díjjal és az Európa Bajnoka címmel ismerték el pályafutását.

A bűvös balláb


A világ legjobb labdarúgóit bemutató Futball-enciklopédia – melyhez az előszót a korábbi angol válogatott, Gary Lineker írta és főszerkesztője Keir Radnedge, a World Soccer magazin szerkesztője – “A bűvös bal láb” címmel két teljes oldalt szentel Puskás Ferencnek, a “Futballistenek” fejezetben, ahova Diego Maradona, Eusebio, Pelé, Johann Cruyff, Bobby Charlton, Franz Beckenbauer, Alfredo di Stefano, Stanley Matthews és Lev Jasin került be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik