Élet-Stílus

NBA: James elintézte Duncanékat

A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James 32 ponttal, valamint hét-hét assziszttal és lepattanóval segítette győzelemre a csapatát a vendég Portland ellenében. A San Antonio Tony Parker remeklése ellenére hazai pályán kapott ki a liga egyik leggyengébb gárdájától.

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján sorozatban negyedszer tudott nyerni a Cleveland együttese, és jelenleg a legjobb mérleggel rendelkezik keleten. Természetesen ismét LeBron James volt a Cavaliers legjobbja, de ezúttal a társak is hatékonyan segítették sztárjukat. Drew Gooden 17 pontot dobott, Eric Snow pedig idei legjobbját nyújtotta: hatból hat kísérlete volt eredményes, és összesen 13 pontig jutott.

“Úgy játszott ellenünk mint egy All-Star. Az első félidőben a társait hozta parádésan játékba, majd a második játékrészben elkezdte a pontgyártást. ” – nyilatkozta Jamesről a találkozót követően a TrailBlazers trénere, Nate McMillan.

A Cavaliers végig dominált a meccsen, csak a második negyedben volt a csapatnak egy apró megingása. Jamesék azonban a harmadik játékrészben kezükbe vették az irányítást, és helyenként 20 ponttal is vezettek. A vége egy kényelmes 100-87 lett a Cavaliers javára.

2004 és 2005-ben bajnoka, a San Antonio hazai pályán kapott ki hosszabbítás után az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban a Charlotte Bobcats-től. A Spurs-nél hiába dobott Tony Parker 25 pontot, Tim Duncan pedig csak eggyel kevesebbet, a Charlotte története során először legyőzte a riválisát. A másik oldalon egy újonc Adam Morrison 27 pontig jutott, és nagyrészt neki köszönhető, hogy meglepetést okozott a Charlotte.

A San Antonio megnyerhette volna a találkozót a rendes játékidő végén, de Michael Finley triplája célt tévesztett. A hosszabbításban jobb volt a Charlotte, de egy újabb kihagyott hárompontos kellett ahhoz, hogy idegenben győzzenek.

NBA, alapszakasz
Cleveland Cavaliers-Portland Trail Blazers 100-87
Orlando Magic-Denver Nuggets 108-99
Boston Celtics-Indiana Pacers 114-88
New Jersey Nets-Milwaukee Bucks 100-87
New York Knicks-Washington Wizards 102-82
Detroit Pistons-New Orleans Hornets 99-100
San Antonio Spurs-Charlotte Bobcats 92-95 – hosszabbítás után
Sacramento Kings-Memphis Grizzlies 115-111
Seattle SuperSoncics-Philadelphia 76ers 90-96

Ajánlott videó

Olvasói sztorik