Élet-Stílus

Konzoldömping karácsony előtt

Egy évvel a rivális Xbox 360 megjelenése után, hétvégén végre útjára indult a Sony következő nagy dobása. Egyelőre csak Japánban és ott is csak korlátozott számban (volt) kapható a konzol, amelyért már órákkal a nyitás előtt óriási sorok alakultak ki. A fejlesztés fő erőssége természetesen a Cell-processzor és a beépített Blu-ray meghajtó, ám a sikerhez elengedhetetlen lesz a megfelelő szoftveres választék.

Tokió és több más nagyváros boltjaiban szombat reggel 7 órakor debütált a PS3, amelyből mindössze 80 ezret szállított le a Sony a szigetországban. Azzal mindenki tisztában volt, hogy ez semmiképpen nem lesz elég az igények kielégítésére, így nem volt meglepő, hogy méretes sorok alakultak ki az üzletek előtt. A fővárosban található Bic Camera áruháznál például – ahol maga Ken Kutaragi elnök adta át az első példányt – már reggel 4-kor mintegy ezren várták a nyitást.

A leszállított 80 ezer darab konzol órák alatt gazdára talált és az újdonsült tulajdonosok boldogan tértek haza az értékes zsákmánnyal.

Ami a csillogó dobozban lakik

Lássuk, miért is olyan érdekes a PlayStation 3, mit nyújt azoknak, akik türelmesen várják, hogy némileg kibővüljön a jelenleg nem túl nagy választék. A legnagyobb durranás természetesen a Cell-processzor, amely 7 (valamint 1 letiltott) egységre (Synergistic Processing Elements, SPE) épül. A Sony az IBM és a Toshiba szakembereivel közösen évekig dolgozott a chipen, amelyre mintegy 1,7 milliárd dollárt áldoztak. Ez tulajdonképpen egy 64 bites Power-processzor, amely 3,2 GHz-es órajelen fut, 512 kB másodszintű gyorsítótárra (az egyes egységek 256 kB SRAM memóriára) támaszkodik, a feladatokat pedig szétosztja a rendelkezésre álló 7 végrehajtó egység között.

A másik fontos újdonság a Blu-ray lejátszó, amely a Sony saját fejlesztése. A HD-DVD sokat késő ellenfeléről közismert, hogy nagyobb kapacitásával (25, illetve 50 GB) igyekszik lebirkózni riválisát, a kiadványok száma azonban itt sem kápráztatja el a vásárlói szemeket.

Érdekes, hogy az Atarinál nem osztják a Sony optimizmusát a PS3 esélyeit illetően. Bruno Bonnell, a cég elnöke, egyben kreatív igazgatója egyenesen kijelentette, hogy a következő generáció három képviselője közül a Wii a klasszikus bogárhátú, amelyet vezetni maga a gyönyörűség, az Xbox 360 az átlagos autó, a PS3 pedig afféle Forma-1-prototípus, amely a kevesek szórakozása. Abban természetesen minden érdekelt egyetért, hogy az elkövetkező hat hónap rendkívül érdekes lesz sok szempontból.

Az árakat szintén megismerhettük az elmúlt hetekben. Az olcsóbb változat a 20 GB-os merevlemezzel és Wi-Fi-kapcsolat nélkül a tengerentúlon 500, a drágább (nagyobb, 60 GB-os merevlemezzel érkező) példányok 600 dollárba kerülnek majd. Itthon a márciusi rajtnál 130 ezer forint körüli összegre számíthatunk, míg a Sony a szigetországban kivételesen engedett, és 430 dollárra szorította le az induló árat. Kíváncsian várjuk, hogy a 2 milliós első szállítmány révén vajon sikerül-e felvenni a versenyt a Microsofttal, amely pedig még idén szeretné elérni a 10, jövőre pedig a 15 milliós határt.

Jön a Wii

HD-DVD támogatást terveznek a Xbox 306-ba, Blu-ray-t a PS3-hoz, a nagyok nagyfelbontásban nyomulnak. Érdekes lépésre szánta magát válaszképpen a Nintendo Wii. A héten debütáló olcsó konzol komolyan megszorongathatja a nagyokat a karácsonyi szezonban. A jövőről nyilatkozó Nintendo-vezetőktől származó információk szerint a Wii is multimédia-támogatást tervez.

A Wii már így is sok borsot tört a nagyok orra alá, és a most bejelentett DVD-támogatás is azt mutatja, hogy a Nintendo kihasználja a nagyok huzakodását és a már bevált technológiát erősíti. Az új DVD-szabvány körüli csata láthatóan még évekig elhúzódhat, s addig a nagyok által támogatott lejátszók drágák lesznek. Ez nem teszi lehetővé hogy komolyabb árcsökkentéssel szerezzenek újabb felhasználókat, így a versenyt könnyen lehet, hogy az nyeri, aki már egy megszokott formátumot támogat. A Sony semmiképpen nem állhat el a Blu-ray-támogatástól, hiszen saját fejlesztése. A Microsoft pedig nem maradhat le a technológiai versenyben, így kénytelen a versenytárs HD-DVD szabványt erőltetni.

A Wii 250 dolláros árával nagyon nehéz lesz versenyezniük a nagyoknak, nehezíti a karácsonyi tervezést a Nintendo-konzol ma még kiszámíthatatlan piaci fogadtatása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik