Élet-Stílus

Négy újonccal akar győzni Várhidi

A megbízott szövetségi kapitány irányításával szerdán utoljára lép pályára idén a labdarúgó válogatott. Várhidi Péter kilenc újoncot hívott be a csapatba, négyen közülük a kezdőben kaptak helyet.

A Bozsik Péter lemondásával megüresedett kapitányi posztra ideiglenes jelleggel a Magyar Labdarúgó Szövetség Várhidi Pétert nevezte ki. Az U18 illetve U19-es válogatottak szakvezetője a szerda esti Kanada elleni barátságos mérkőzésen ülhet a kispadon.

A szakember az ígéretének megfelelően fiatalításba kezdett, és kilenc újoncot is behívott a keretbe. Teheti, hiszen a nemzeti csapat legközelebb 2008-ban játszik újra tétmérkőzést, addig persze még hátravan néhány Eb-selejtező, csakhogy azok számunkra már valóban tétnélküliek. A továbbjutás esélye ugyanis már régen tovatűnt.

Kedd délután hirdette ki Várhidi a kezdőtizenegyét, és nem kis meglepetésre négy olyan játékosnak (Balogh Béla, Vass Ádám, Sándor György és Hrepka Ádám) szavazott többek között bizalmat a tréner, akik korábban egy alkalommal sem szerepeltek a nemzeti tizenegyben.

Jól dolgoztak

A megbízott szövetségi kapitány elégedett volt a szerdai, Kanada elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott játékosainak munkájával a kedd edzésen. “Nagyon hasznos volt a háromnapos közös munka.” – nyilatkozta Várhidi Péter az MLSZ honlapjának. “Nagy az elszántság a játékosokban, valamennyien válogatottak akarnak lenni és és készen állnak arra, hogy a következő két-három évben bizonyítsák: számolni lehet majd velük, és persze a magyar labdarúgással is. Ahhoz a taktikához, amit szerdán alkalmazni szeretnénk, a négy-három-egy-kettes felállást érzem a legmegfelelőbbnek, és ebből a rendszerből szükség esetén könnyen tudunk váltani más rendszerre.”

“Azokat a helyzeteket modelleztük, amelyekben a labdavesztés után kinyílhat a védelmünk. Bár csak tíz-tizenöt percig végeztük ezeket, a játékosok nagy odafigyeléssel és pontosan hajtották végre a tolódásos védekezés gyakorlására irányuló feladatokat. Holnap akár kilencven percen át is tudnunk kell alkalmazni a gyakorolt elemeket.” – értékelte tanítványai munkáját Várhidi.

Várhidi a meghívott játékosok közül Hajnal Tamásra, Tőzsér Dánielre és Gera Zoltánra sem számíthat sérülés miatt, ráadásul Horváth András is kisebb sérüléssel bajlódik. Az FC Sopron középpályása Tatán van ugyan, de nem tudott a többiekkel együtt gyakorolni.

Nem világverő az ellenfél

A kanadai válogatottat néhány hellyel előrébb sorolja a FIFA világranglistája mint a magyarokat (76. illetve a 71. hely), de Várhidi a FigyelőNetnek elmondta: minden meccsen nyerni akar, és nem lesz ez másképp szerdán Székesfehérváron sem.

A juharlevelesek nemzeti sportja a jégkorong, a labdarúgás csak az ötödik-hatodik legnépszerűbb sportág. A kanadai válogatott mérlege idén felemás: győzelem Ausztria és Jamaica ellen, döntetlen az örök rivális Egyesült Államok ellen és vereség Jamaicától.

Sztárok a topligákban

A mai kanadai válogatott legnagyobb sztárja kétségkívül a Premier League-ben légióskodó lengyel származású Tomasz Radzinski. A mozgékonyságáról, gyorsaságáról és erőszakosságáról is híres csatár európai pályafutását az Ekerennél kezdte, majd az Anderlecht következett, és miután a liverpooli Everton 4,5 millió fontot fizetett érte – ez a legnagyobb összeg, amelyet valaha kanadai játékosért fizettek – a futballista áttette székhelyét a Goodison Parkba. A kanadaiak középpályáról Julian De Guzmant, a Deportivo La Coruña illetve Patrice Bernier a norvég Tromsö játékosát érdemes majd figyelni.

A szerdai ellenfelet a trinidadi származású, de már huszonöt éve Kanadában élő edző irányítja: Stephen Hart. A korábbi szövetségi kapitány, Frank Yallop távozása után, 2006. július 12-én megbízott szövetségi kapitány lett, szerződése egyelőre az esztendő végéig szól. Hart eddig két, Jamaica elleni barátságos mérkőzésen vezette a fehér-pirosakat: az első mérkőzésén 1-0-ra győzött csapata, míg az októberi összecsapáson a “Reggae Boyz” 2-1-re verte Kanadát.

A magyar kezdőcsapat:
Végh Zoltán – Bodnár László, Balogh Béla, Juhász Roland, Vanczák Vilmos – Tóth Balázs, Vass Ádám, Huszti Szalolcs – Sándor György – Hrepka Ádám, Priskin Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik