Élet-Stílus

Elhunyt Adam Schaff, lengyel marxista filozófus

A régóta súlyosan beteg Schaff vasárnap hunyt el varsói otthonában. Halálát unokahúga jelentette be kedden.

1913-ban született zsidó ügyvéd fiaként Lembergben (Lvov), a mai Ukrajna területén. Már 19 éves korában csatlakozott egy marxista diákcsoporthoz. A II. világháború kitörése után – akkor már közgazdászként – a nácik elől a Szovjetunióba menekült. A háború után rábízták a filozófia tanszék vezetését a lódzi majd a varsói egyetemen. Tagja volt a lengyel tudományos akadémiának.

Noha 1968-ban “zsidó revizionistának” bélyegezték, és kizárták a lengyel Kommunista Párt központi bizottságából, miután szót emelt a rendszer liberalizálásáért. Eleinte szembehelyezkedett a Szolidaritás szakszervezeti mozgalommal és Nobel-békedíjat javasolt Wojciech Jaruzelski tábornoknak, Lengyelország egykori államfőjének, aki 1981-ben az államtanács elnökeként bevezette a szükségállapotot.

Később Schaff egy “emberibb marxizmus” mellett érvelt, s bírálta a keleti blokk államszocialista diktatúráit, ezért 1984-ben még a pártból is kizárták. Miután hazájában eltiltották a tanítástól, Schaff több éven keresztül Bécsben adott elő vendégprofesszorként, varsói lakóhelyét azonban sohasem adta föl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik