Élet-Stílus

Jelentősen nőtt a szén-dioxid kibocsátása

Minden erőfeszítés ellenére az utóbbi években jelentős mértékben nőtt a levegőt szennyező szén-dioxid kibocsátása - állapították meg egy pekingi nemzetközi környezetvédelmi konferencián.

Számítások szerint manapság négyszer annyi szén-dioxid kerül a levegőbe, mint a 90-es években. A világ minden tájáról összesereglett mintegy ezer tudós részvételével tartott tanácskozáson azt is megállapították, hogy az Egyesült Államok után Kína a világ második legnagyobb levegőszennyezője, a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének 40 százaléka az ő számlájára írható.

Az előrejelzések szerint Kína a szén-dioxid-kibocsátás nagyságát tekintve már 2009-ban, azaz az előzőleg várthoz képest 10 évvel korábban meg fogja előzni az Egyesült Államokat. A kibocsátás 2000-2005 között évente 3,2 százalékkal nőtt, miközben 1990-1999 között a növekedési ütem mindössze 0,8 százalék volt.

Ez azt jelenti, hogy szinte teljesen eredménytelenek voltak a kibocsátás megfékezésére az utóbbi időben tett lépések – hangzott el a konferencián. Jelenleg a széndioxid 80 százalékát az iparilag fejlett országok bocsátják ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik