Élet-Stílus

Vlagyimir Klicsko nagy formában

Ötvenedik profi mérkőzésén lép ringbe magyar idő szerint vasárnap hajnalban Vlagyimir Klicsko a New York-i Madison Square Gardenben, hogy megvédje a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF) őrzött nehézsúlyú világbajnoki címét az amerikai Calvin Brockkal szemben.

Az eddigi pályafutása során 46 győzelem mellett három vereséget számláló ukrán ökölvívó április 22-én szerezte meg a vb-övet a szintén amerikai Chris Byrd legyőzésével. Klicsko 2000 után másodszor szerepel a New York-i bokszszentélyben, és szakírók szerint esetleges sikerével végleg meghódíthatja az amerikai közönséget, sőt ő lehet a nehézsúly új királya, s jöhetnek a címegyesítő összecsapások.

“Tisztában vagyok a mérkőzés fontosságával, de minden találkozó fontos. Természetesen a címegyesítés is cél, de most Calvin Brockkal kell törődnöm, ez a közvetlen jövőm” – mondta Klicsko. Edzője, Emanuel Stewart szerint Klicsko élete formájában van. “Amerikának amerikai világbajnokra van szüksége” – jelentette ki ugyanakkor Brock, aki eddigi 29 fellépésén veretlen maradt. A 31 éves, korábbi foglalkozása miatt bokszoló bankárnak is nevezett Brock fő erénye, hogy nincsen gyenge oldala, igaz, nincsen különösebb erőssége sem.

A két óriás a kategória korábbi királya, Muhammad Ali előtt csap össze. Bár a legendás bokszoló nem elsősorban kettejük kedvéért látogat ki a Madison Square Gardenbe, hanem, hogy lányát lássa, Laila Ali ugyanis Selley Bartonnal vív vb-címmérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik