Szerencsére az esemény tőlünk kellő távolságban, 135 fényévnyire zajlott le. Egy kettős csillagrendszer egyik instabil tagja produkálta, ami tömegét tekintve 20 százalékkal kisebb a Napnál, kitörése azonban több százmilliószor erősebb volt, mint a mi szülőcsillagunk legnagyobb kitörései.
Az észlelt röntgensugarú fény olyan erővel zúdult a műholdra, hogy elsőre a megfigyelést elemző Maryland Egyetem csillagászai azt hitték, egy csillag felrobbanásának voltak a szemtanúi, különösen azért, mert a Swift legerősebb robbanásokat jelző Burst Alert távcsöve észlelte, ami általában a csillagok robbanásokkor aktiválja magát. A Nap kitörésein edződött csapatot meglepte a Pegasi II esemény ereje, ami pontosan emiatt bizonyult páratlan lehetőségnek egy másik csillag kitöréseinek tanulmányozására.
A kitörésből a tudósoknak sikerült közvetlen megfigyelési bizonyítékokat szerezniük arra, hogy a Naphoz hasonlóan más csillagoknál is részecskegyorsítás zajlik le egy-egy kitörés során.
A Nap esetében a kitörések az úgynevezett koronából, a csillag atmoszférájának legkülső rétegéből eredeztethetők. Ennek hőmérséklete több mint egymillió Celsius fok, míg a felszíné csupán 3300 Celsius. A kitörés maga egy az elektromágneses spektrum nagy részét magába foglaló, az alacsony energiájú rádióhullámoktól a nagy energiájú röntgensugarakig terjedő sugárzáslöket, ami a Napnál néhány percig tart, a Pegasi II esetében azonban több óra volt.
Egy-egy ilyen kitörést elektronzápor kísér, ami a koronából a fotoszféra, a Nap látható felszíne irányába hullik vissza, olyan hőre hevítve a koronai gázokat, ami csak a Nap belsejében tapasztalható. A tudósok szerint a folyamat során a mágneses mezővonalakban végbemenő tekeredések és törések hozzák létre a részecskegyorsítást.
A Pegasi II esetében erre a nagy energiájú “kemény” röntgensugár észlelése utalt, melyből úgynevezett nem-termális röntgensugarak jöttek létre, ami a napkitöréseknél is megfigyelhető.
A tudósok a csillagoknál eddig csak hő kibocsátásból származó kis energiájú “lágy” röntgensugarakat észleltek, energikusabb társaikkal csak a Nap esetében találkoztak. A Pegasi II csillagai meglehetősen közel helyezkednek el egymáshoz, ennek eredményeként az árapály erők mindkét csillagnál gyors forgást idéznek elő, ami fokozza a kitörések erejét.
Bár a Pegasi II legalább egymilliárd évvel idősebb a mi középkorú Napunknál, ugyanez a gyorsaság jellemzi a fiatal csillagokat is, azaz a Nap korai időszakában minden bizonnyal produkált néhány hasonló erejű kitörést, ami könnyedén szakítaná át a Föld védelmet nyújtó légkörét, jelentős éghajlatváltozást és tömeges kipusztulást idézve elő. Különös módon egy elmélet szerint ezek a csillagrészecske kitörések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a porból bolygók formálódjanak, és talán még az élet beindításában is szerepet játszanak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
