Élet-Stílus

Suzukis lesz az új Fabia

Nem kell sokáig várni és bemutatkozik a Skoda Fabia következő generációja. Az új kocsi a Roomsterre hasonlít majd és elődjénél sportosabb lesz.

1999-ben ősszel, a Frankfurti Autószalonon mutatta be a Skoda a Fabiát. A kisautó értékesítése 2000-ben indult meg, és hamarosan érkezik az új modell. Szeptemberben a cseh gyár képviselői megerősítették a hírt, mely szerint 2007 elején leplezik le a Fabia második generációját.

Már javában tesztelik a kocsit, melyből elsőként az ötajtós modell fut be, de később persze lesz kombi és limuzin változat is. Miután Nagy-Britanniában is sikeres a Skoda, így a jobbkormányos változat a nálunk is ismert kivitellel egy időben jelenik meg.

Úgy tűnik, az autó nagyobb lesz elődjénél, így az utasoknak kényelmesebb utastér jut, a tengelytáv bővül. Megjelenésében a Roomsternél alkalmazott formajegyek köszönnek vissza, de a Fabia műszaki tartalomban is követi az egyterűt. A szélvédőt közrefogó első oszlopok például itt is feketék, de ezzel sokkal inkább a Suzuki Swift juthat eszünkbe, ahogy a kocsi sziluettjéről is.

Széles motorpaletta várható a legkisebb Skodánál, az alapmotor az 1.2-es 64 lóerővel, amit az 1,4-es követ 85 pacival. A legerősebb benzines egyelőre az 1,6-os 16 szelepes motor 105 lóerővel. A háromtagú dízelpaletta két motorra épül. Az 1,4-es 70 és 80 lóerős teljesítménnyel kerül a Fabiába, az 1,9 TDI 105 lóerős változatát kapja a kocsi.

Később az új modellből is lesz RS sportváltozat, amely egyedi spoilerekkel büszkélkedhet, és a 2.0 TDI-re épülve 140 lóerőt tud majd. Egyes pletykák szerint az 1.4-es, kettős feltöltésű TSI is bekerülhet a kisautóba 140 lóerővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik