Élet-Stílus

Vajna-filmje meghatotta Busht

A Szabadság, szerelem című alkotást vasárnap este szűk körű vetítésen mutatták be a Fehér Házban.

Az eseményen részt vett amerikai magyarok arról számoltak be, hogy George Bush és a first lady, Laura Bush meghatottan állt fel a Fehér Ház vetítőtermében azután, hogy megnézte a Children of Glory (A dicsőség gyermekei) címmel vetített filmet.

Agnes Lendvai Lintner – aki a külföldi magyar cserkésszövetség képviseletében vett részt a filmvetítésen és az azt követő ünnepi vacsorán – elmondta, mindenkinek tetszett a film, az informális beszélgetéseken a legtöbben a korhűséget méltatták. Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke úgy tájékoztatott, hogy az elnöki házaspár meleg hangulatú fogadáson látta vendégül a film készítőin kívül az amerikai magyarság képviselőit.

Az exkluzív vetítés és a díszvacsora vendégei között volt Goda Krisztina rendező és Andy Vajna producer, továbbá George Pataki, New York állam magyar származású kormányzója. Az eseményre meghívták a Nobel-díjas Oláh György kémia professzort, Szörényi Éva Amerikában élő 56-os szabadságharcost és Maléter Pált, a Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterének, a forradalom mártírjának, Maléter Pálnak a fiát.


A filmszakmát a magyar származású Tony Curtis színész képviselte, és Washingtonba utazott a film executive producere, Demján Sándor is. Vendég volt továbbá April Foley budapesti amerikai nagykövet, Simonyi András washingtoni magyar nagykövet, valamint George Herbert Walker, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik