Élet-Stílus

Loeb verseny nélkül lett világbajnok

Sebastian Loeb úgy lett világbajnok az Ausztrál-ralin, hogy biciklibalesete miatt nem is indult a versenyen, ugyanis Marcus Grönholm csak ötödik lett.

Loeb verseny nélkül lett világbajnok 1

rally.lap.hu

Loeb verseny nélkül lett világbajnok 1
Loeb verseny nélkül lett világbajnok 3

Ahhoz hogy a kétszeres világbajnok (2000, 2002) finn pilótának legalább matematikai esélye maradjon a cím visszaszerzésére az első négyben kellett volna végeznie, de erre pénteki bukása után már nem volt reális esélye. Grönholm rögtön a nyitányon egy nagy kődarabra hajtott rá Ford Focus WRC-jével és felborult. Ugyan folytatni tudta a küzdelmet, de csaknem 11 perces hátrányt szedett össze, így gyakorlatilag elvesztette esélyét a dobogós helyezésre. A győzelmet honfitársa, Mikko Hirvonen szerezte meg.

“Mindig nagyon jó érzés megnyerni a világbajnokságot. Szerencsém volt, hogy nagy előnyre sikerült szert tennem, amikor balesetet szenvedtem. Ugyanakkor egy pilótának szörnyű érzés otthon internetről követni az eseményeket, mert nem vezethet, nem harcolhat” – mondta Loeb.

“Ez volt a legjobb helyezés, amit elérhettem a pénteki baleset után. Nem volt esélyem feljebb kapaszkodni, noha más pilótáknak is akadtak problémái” – kesergett Grönholm.

A 32 éves francia világklasszis sorozatban harmadszor hódította el a világbajnoki címet. Rajta kívül csak két finn legenda, Tommi Makinen és Juha Kankkunen nyert legalább ennyiszer, igaz ők négyszer-négyszer diadalmaskodtak, előbbi ráadásul 1996 és 1999 között egymás után.

A végeredmény
1. Mikko Hirvonen, Jarmo Lehtinen (finn, Ford Focus) 3:15:11.8 ó
2. Petter Solberg, Phil Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) 37.100 mp hátrány
3. Manfred Stohl, Ilka Minor (osztrák, Peugeot 307) 3:58.6 p h.
…5. Marcus Grönholm, Timo Rautiainen (finn, Ford Focus) 12:23.8 p h.

A pilóták pontversenye
1. (és már világbajnok) Sebastien Loeb (francia) 112 pont
2. Grönholm (finn) 91
3. Hirvonen (finn) 57

Ajánlott videó

Olvasói sztorik